
2012. november 22., 09:082012. november 22., 09:08
A Harwell Dekatron, amelyet Witch (Wolverhampton Instrument for Teaching Computing from Harwell) néven is emlegetnek, tízezer mozgó alkatrészből áll, és szolgálati ideje alatt olykor heti nyolcvan órát is dolgozott megállás nélkül.
A számítógép-matuzsálemet egy csapatnyi önkéntes szerelte össze a buckinghamshire-i Számítástechnikai Nemzeti Múzeum kurátoraként tevékenykedő Kevin Murrell irányításával. A reneszánszát élő gépóriást az intézményben kereshetik fel az érdeklődők. A masinát 1951-ben állították szolgálatba a Harwelli Atomenergia-kutató intézetben, ahol matematikai modellezésre használták.
A gépnek akár tíz másodpercbe is telt két szám összeszorzása, de mégis hasznos és megbecsült tagja volt a kutatócsoportnak – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. Alig hat évvel később, 1957-ben azonban már elavultnak számított az újabb számítógépekhez képest, ezért a ma már Wolverhampton-i Egyetem néven működő felsőoktatási intézménynek ajándékozták, ahol programozásoktatásra használták, és ráaggatták a Witch (Boszorkány) becenevet.
A számítógépet 1973-ban a Birminghami Tudományos és Ipari Múzeumnak adományozták, ahol 24 éven át látogathatták az érdeklődők, mígnem az intézmény végleg bezárta kapuit, és a masinát szétszerelve elraktározták. A gépet nagyrészt eredeti alkatrészeinek – köztük 480 relének és 828 dekatroncsőnek – a felhasználásával szerelték össze.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.