
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya és a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Egyesület május 16-án szervezi meg a második Erőss Zsolt nemzetközi teljesítménytúrát (EZSTT) a Gyergyói-havasokban és a Hagymás-hegységben.
2015. március 11., 16:512015. március 11., 16:51
A teljesítménytúrára jelentkezők három útvonal, 20, 30 és 50 kilométeres távok közül választhatnak. A túrák érintik a Gyergyói-havasok déli, délnyugati gerincét, majd a Hagymás-hegység középső vonulatát. A cél Gyilkostó üdülőtelep, ahol a szervezők meleg egytálétellel várják az érkező túrázókat.
A teljesítménytúra május 16-án reggel 7–8 óra között indul Gyergyószentmiklóson Erőss Zsolt egykori iskolája, a Salamon Ernő Gimnázium elől. Az a benevező, aki május 15-én érkezik, ingyenes szállást igényelhet a gimnázium sportcsarnokában, viszont matracról és hálózsákról magának kell gondoskodnia. A teljesítménytúra estéjén a szálláshely Gyilkostónál lesz, sátorhelyek állnak rendelkezésre, illetve egyénileg lehet foglalni helyet panziókban, szállodában.
Május 17-én is lesz program: levezető túraként a Gyilkos csúcsára lesz szervezett kirándulás. Vasárnap délután 4 órakor autóbusz indul a Gyilkostótól Gyergyószentmiklósra, amellyel a résztvevők visszaérkezhetnek a rajthoz. Az autóbusz ára 7 lej/fő. A teljesítménytúra részvételi díja 25 lej/fő. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Magyarországi Kárpát-Egyesület, valamint bármely hegyimentő csapat tagja részére 20 lej/fő. Részletes információk, a teljesítménytúra szabályzata és előzetes bejelentkezés a www.erosszsoltteljesitmenytura.ro vagy a Facebookon található.
A csíkszeredai születésű Erőss Zsolt első magyar állampolgárként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója volt; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal) – ezzel a teljesítménnyel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2013. május 21-én a Föld harmadik legmagasabb hegye, a 8586 méteres Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!