
Fotó: Kristo Robert
Amennyiben minden szükséges engedély elkészül, november elsejétől újra lehet horgászni a Gyilkos-tóban – a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park egy évre, kísérleti jelleggel adna zöld utat a pecásoknak. A park tudományos tanácsa úgy döntött, támogatja a kezdeményezést, hogy újraindulhasson a sporthorgászat a tóban.
2014. október 06., 16:222014. október 06., 16:22
November elsejétől lehet majd horgászni a tóban, amennyiben az Országos Halászati és Tógazdálkodási Ügynökség (ANPA) is hozzájárulását adja – tájékoztatott Hegyi Barna, a nemzeti park igazgatója. 2004-től tilos a horgászat a tóban, viszont több tényező is azt indokolja, hogy újra engedélyezzék a sportot a Gyilkos-tóban.
Ezek közül a legfőbb, hogy a nem őshonos halfajok igencsak elszaporodtak a tóban, kockáztatva például a pisztráng fennmaradását – közölte a parkigazgató. Most készül a horgásztatás pontos szabályzata, azt viszont már tudni lehet, hogy az országosan elfogadott erdészeti árak szerint szabnák meg a napidíjat, mely nem haladja meg a 20 lejt.
Egyelőre úgy néz ki, nem engedélyeznék az élőhalas horgászatot, pontosan behatárolnák a tó azon részeit, ahol pecázni lehet. A téli horgászat esetén is megkötéseket léptetnének életbe, így tilos lenne a tóból kiálló csutakok közvetlen közelében pecázni, csak bizonyos helyeken és csak kézi lékfúró használatával lehet majd horgászni.
A horgászati lehetőség a betelepített halfajok kifogását célozná: csukát, keszegféléket, kárászt, sügért lehetne kifogni a tóból, viszont az őshonos fajokat: a pisztrángot és a fürge csellét vissza kell engedniük a sporthorgászoknak a tóba. A nemzeti park munkatársai és a hegyi csendőrség folyamatosan járőrözik majd a tó környékén, a kihágásokért pedig büntetni fognak.
A nemzeti parknak, amely 3000 lejtől kezdődően bírságolhat majd, a Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság adta át az ügykezelést, a sporthorgászat pedig kísérleti időszak elé néz a Gyilkos-tón – tudtuk meg.
„A próbaidőszak egy évig tart. Ha ez alatt az időszak alatt úgy látjuk, hogy civilizált módon zajlik a horgászat, az emberek betartják a szabályokat, nem szemetelnek, akkor továbbra is lehet majd horgászni a tóban” – nyilatkozta Hegyi Barna. Hozzátette, az egy év lejártával a halállomány összetételét összehasonlítják a 2011-ben készült tanulmánnyal, hogy kiderüljön, a horgászás engedélyezése közelebb visz-e a célhoz, az őshonos fajták megóvásához.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!