Hirdetés

Újabb interjú Kertész Imrével: „Humortalan” magyarok?

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Magyarország a Die Weltben megjelent Kertész-interjúról vitázik címmel közölt újabb beszélgetést az irodalmi Nobel-díjas magyar íróval keddi számában a német konzervatív napilap.

2009. november 11., 10:032009. november 11., 10:03

Az íróval ezúttal is az a Tilman Krause beszélgetett, aki az újság november 7-i számában megjelent interjút készítette. „A Nobel-díjas író élesen bírálta országát” – emelte ki  a beszélgetés alcímében Krause, emlékeztetve: a múlt szombati, az író 80. születésnapja alkalmából készült interjúban Kertész Berlinhez fűződő viszonyáról, a holokauszt általa történt irodalmi feldolgozásáról, írói példaképeiről és a mai Magyarországhoz fűződő „feszült viszonyáról” beszélt.

Arra a felvetésre válaszolva, vajon a magyarok nem viselnek-e el semmiféle kritikát, az író kijelentette: „vezető magyar médiumok, mint a Népszabadság és a Magyar Nemzet napilapok vagy a 168 óra című hetilap internetes kiadásukban meghamisítva adták vissza beszélgetésünket. Abból a megfogalmazásomból, hogy a szélsőjobboldal és az antiszemiták a hangadók az lett, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal és az antiszemiták uralkodnak.

Vagy azt a megállapításomat, hogy a magyarok régi káros szenvedélyei, a hazugság, a dolgok elfojtására irányuló hajlamuk ugyanúgy jelen vannak, mint korábban, úgy rövidítették le, hogy Magyarország a hazugok országa. Ezek természetesen olyan kritikus pontok, amelyekre a magyarok érzékenyen reagálnak, a fordítások azonban apodiktikusabban csengenek, mint ahogy fogalmaztam.”

Kertész igennel válaszolt a Die Welt újságírójának arra a kérdésére, vajon az a gúny, amellyel újra és újra kollektív identitásokról beszél, egy tabu megdöntését jelenti-e honfitársai számára? „A magyarok nem ismerik az iróniát – a képzetteket kivéve” – tette hozzá az író. A Die Welt munkatársa a továbbiakban azt állította, hogy Kertész Imre polémiájával egy Németországban és Ausztriában erősen elterjedt irodalmi hagyományt követ, amely Thomas Mann vagy Karl Kraus és Thomas Bernhard alapján „a nemzeti önszidalmazáshoz való kedvnek” nevezhető.

Kertész szerint „nem csak hogy nem létezik ez a hagyomány, Magyarországon nem is ismert, hogy más országok rendelkeznek ezzel a hagyománnyal”. „Thomas Mann és Karl Kraus a magyar polgárság körében egykor sokat olvasott szerzők voltak. A magyar polgárság azonban megszűnt. Megmaradtak a nemzeti örökség humortalan védelmezői, akik minden kritikát a saját fészekbe való piszkításként akarnak megtiltani” – mondta Kertész, aki arra is kitért, hogy „nem szabad megfeledkezni arról, hogy Magyarországon van egy olyan hű közönségem is, amely érti ezt az iróniát.

Ez a közönség azonban nem rendelkezik a nagy internetplatformokkal.” Krause azt is kérdezte, vajon az író a jövőben nagyobb tekintettel lesz-e a magyarok érzékeny pontjaira? „80 éves vagyok. Megvan a magam stílusa, és meg is fogom azt tartani. És remélem, hogy a jó szándékú emberek a jövőben is megértenek engem. Azzal is együtt kell azonban élnem, hogy továbbra is vannak olyan befolyásos magyarok, akik félre akarnak érteni és meghamisítanak” – jelentette ki válaszában Kertész Imre.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés