Hirdetés

Újabb könyvet ad ki a kolozsvári „kalózlány”

•  Fotó: Facebook/Vibe Fesztivál

Fotó: Facebook/Vibe Fesztivál

Ötödik könyvének befejezésén dolgozik a tizenöt éves, kolozsvári Lupescu Kata, aki idén májusban adta ki első, Kalózlány című ifjúsági kalandregényét. A fiatal író a Krónikának számolt be a jövőben megjelenő alkotásokról.

Bede Laura

2017. július 11., 11:142017. július 11., 11:14

2017. július 11., 15:312017. július 11., 15:31

A fantáziavilág nagy kedvelője, a kolozsvári Lupescu Kata első könyvéről, írási, illetve olvasási szokásairól is beszélt a marosvásárhelyi VIBE fesztivál nyári egyetemi programjainak keretében. „Az első könyvem, a Kalózlány folytatása decemberben jelenik meg, és a kolozsvári adventi könyvvásáron mutatják be. Jelenleg az ötödik kötet befejezésén dolgozom, és ebből a sorozatból a hatodik lesz az utolsó” – mondta el a Krónika megkeresésére Lupescu Kata.

Hozzátette, amikor a szöveg gépelésekor leüti az utolsó karaktert, azt egy monumentális pillanatként éli meg, ennek ellenére nem tart szünetet két könyv megírása között, egyből nekifog az újabb köteten dolgozni. „Az első könyvem tizenegy évesen írtam tizenegy hónap alatt, a másodikhoz már csak három hónap kellett. Mindig változik a munkaidő, ez főként attól függ, hogy milyen a történet, ha lezserebb, akkor egyértelmű, hogy kevesebb idő alatt végzek az alkotással.

Hirdetés
Idézet
Az volt a titkos vágyam, hogy ne a korom miatt olvassák a könyvem, hanem a történet miatt,

mert itt nem az éveken van a hangsúly, hanem a könyvön” – részletezte az író.

Mint mondta, mindig is nagyon szeretett írni, de csak hatodik osztályban kezdhetett el komolyabban foglalkozni vele. Előtte is írt két-három oldalas novellákat, a könyvek létrehozását egy folyamatnak tekinti. A Kalózlány: Végső kezdet című alkotás története 1793-ban játszódik, és egy olyan világról szól, amelyben sokkal több fantázia van, különleges lények és emberek is megtalálhatók.

Idézet
A történet különleges megvilágításba helyezi a mi világunkat.

Charlotte, a főhősnő karakterét nem a saját személyiségem alapján formáltam meg. A főszereplő intelligens, vicces, bátor, de nagyon arrogáns és hiú, valamint nem tud megbocsájtani” – fejtette ki az alkotó.

Lupescu Kata arról is beszámolt, hogy a második kötetben sokat változik a főhősnő, illetve a történet fondorlatos, nyakatekert, de szerethető lehet az olvasók számára, valamint a könyv olvasásához és megértéséhez az alsó korhatár körülbelül tíz év.

Lupescu Kata 2002-ben született Budapesten, egyéves kora előtt Kolozsvárra költözött szüleivel. Jelenleg a Báthory István Elméleti Líceum diákseregét gyarapítja. A Kalózlány: Végső kezdet ifjúsági kalandregény ha angol nyelvterületen kerülne kiadásra, a young adult fantasy kategóriába tartozna, mert a serdülő olvasóréteget célozza meg, a történet pedig a felnőtté válásról szól. Lebilincselő sztorival, szikrázó párbeszédekkel és nem utolsósorban az írói fantázia olyan sziporkáival, mely oldalról oldalra egyik bámulatból a másikba ejti az olvasót – olvasható az Idea Könyvtér honlapján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés