
A Kállay Saunders Band nyerte A Dal második elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Oláh Gergő, Vásáry André, Gáspár Laci, a Karmapolis és Szécsi Böbe, a tévénézők szavazataival a Passed jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
2016. január 31., 18:012016. január 31., 18:01
A Kállay Saunders Band Who We Are című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől. Két ponttal kevesebb jutott Oláh Gergőnek, aki a Győz a jó című számot énekelte, valamint Vásáry Andrénak, aki a Why-jal versenyez. Szintén a zsűri döntésével jutott tovább a 37 pontos Gáspár Laci és a Love and Bass, valamint a 36 pontos Karmapolis és Szécsi Böbe, ők a Hold On To című dalt adták elő.
A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített első elődöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag – Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot – mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így választottak ki öt továbbjutót. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a Passed nevű formáció és a Driftin\' című dal lett, így ők is bejutottak a középdöntőbe.
A harmadik elődöntőt február 6-án rendezik, onnan is hat dal jut a két középdöntőbe, amelyet február 13-án és 20-án rendeznek. A Dal 2016 február 27-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 372 dalt neveztek, közülük az előzsűri 30-at juttatott az elődöntőkbe. A Dal 2016-ról a mediaklikk.hu/dal oldalon található bővebb információ.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!