
Fotó: Boda L. Gergely
Újabb fellépőket jelentettek be az augusztus 17–19. között, a gernyeszegi Teleki-birtokon rendezendő Awake fesztivál szervezői.
2018. április 22., 16:102018. április 22., 16:10
A Maros megyei zenei rendezvény második kiadásán
Zenéjében a hip hop, jazz és soul műfajok keverednek, három nagy- és egy kislemezzel rendelkezik.
A fellépők között szerepel az O.C.S (Omul cu Șobolani) nevű romániai zenekar, amely húsz éve van jelen az alternatív rock világában. Zenei stílusukat nagyban befolyásolta a grunge, alternatív rock és a pop-rock, ebből rakták össze saját hangzásukat.
A klasszikus rockzenét a kortárs trendekkel vegyítő, dinamikus, szabad stílust képviselő zenekar több alkalommal részt vett az amerikai SXSW fesztiválon, játszott az Egyesült Királyságban, valamint Hollandiában is. A fellépők sorát bővíti a szintén budapesti Fran Palermo, amelynek dalaiban főként az indie, rock’n’roll és afro pop műfajok keverednek. A formáció koncertezett már a Szigeten, VOLT-on, illetve hollandiai zenei rendezvényeken – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében.
A fesztivál visszatérő vendége lesz a sepsiszentgyörgyi Szempöl Offchestra, míg a korábban bejelentett fellépők között szerepel: Milky Chance, Wilkinson, The Subways, The Parlotones, Fink, Subcarpați, Mihail és Șatra B.E.N.Z.. Május 16-ig még megvásárolható az Early Bird háromnapos bérlet 159 lejért kemping nélkül, illetve 185 lej sátorhellyel. Május 17. és augusztus 16. között már csak a Sleepy Bird bérletek lesznek elérhetőek, amelyeknek az ára 199 lej, illetve 225 lej sátorhellyel.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!