
2009. június 25., 10:222009. június 25., 10:22
A cég nevéhez több mint ötezer képregényfigura fűződik, köztük a legismertebbek Pókember, Captain America, Hulk, Daredevil (Fenegyerek), X-Men vagy Wolverine (Rozsomák). Számos hős felbukkant már a mozivásznon, illetve rajzfilmekben – számolt be a Marvel Entertainment International alelnöke, aki szerint a médiavállalat külön megtervezi egy-egy képregényalak karakterét a mozi- és a rajzfilmmegjelenésekhez, de számos különböző design, artwork készül az ezekhez kapcsolódó termékekhez is.
A Vasember 2. tartalmáról az alelnök egyelőre annyit árult el: a történet az első részhez kapcsolódik, és hat hónappal azután kezdődik, hogy Tony Stark bejelentette a világnak, ő Vasember. A film költségvetéséről az alelnök elmondta, legalább annyi pénzt szánnak a második részre, mint a Vasember 1-re. Ahogy az első részt, a folytatást is Jon Favreau rendezi; Robert Downey Jr. alakítja a milliomos gyárost és feltalálót Tony Starkot, azaz Vasembert, míg szerelme, Virginia „Pepper” Potts ismét Gwyneth Paltrow lesz.
A szuperhősnek a második részben a Mickey Rourke által megszemélyesített Whiplashsel kell megküzdenie, Nick Fury szerepében Samuel L. Jackson is felbukkan, míg a Fekete Özvegy Scarlett Johansson lesz. Vasember, valódi nevén Tony Stark a Marvel Comics képregényeinek szuperhőse. Első ízben a Tales of Suspense 39. számában jelent meg, 1963 márciusában. A kitalált szereplőt Stan Lee szerző, Larry Lieber író, Don Heck és Jack Kirby rajzoló alkotta meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.