Hirdetés

Új múzeumpedagógiai programok indultak Ópusztaszeren

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kiállításaihoz kapcsolódóan új múzeumpedagógiai programok indultak, a foglalkozások Hoffmann Rózsa (KDNP) szerint egyedülálló módon segítik a diákokat abban, hogy megismerkedjenek a magyar történelemmel.

2010. november 29., 13:052010. november 29., 13:05

Azok a diákok, akik ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, és részt vesznek az itt szervezett foglalkozásokon, sokkal többet ismerhetnek és éreznek meg abból, amit a magyar történelem jelent, mint amit könyvekből meg lehetne tanulni – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára szombaton az intézmény új múzeumpedagógiai programjait bemutató rendezvényen.

A történeti emlékpark és a Feszty-körkép eddig csaknem négymillió látogatót vonzott, így Ópusztaszer kincseit sokan ismerik, de még nem elegen. Fontos, hogy minél többen eljöjjenek ide, lássák a parkot, és érzékeljék a hely „szakrális kisugárzását” – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa. Azt mondta: a látogatók úgy mehetnek haza Magyarország, a Kárpát-medence vagy a nagyvilág bármely pontjára, hogy tudatosult bennük, a sors nem véletlenül hozott ide, a Kárpát-medencébe bennünket, s nem véletlenül vagyunk magyarok, ezzel feladatunk van: gazdagítani a világot és magunkat.

A park interaktív pedagógiai programjai sokkal hatásosabbak, mint bármelyik osztálytermi foglalkozás – tette hozzá az államtitkár. Az elmúlt hónapokban az emlékparkban 640 millió forintból – az összeg nagyobbik része uniós támogatás, 160 millió forint pedig a Csongrád Megyei Önkormányzat forrása – megújult a Feszty-körképnek is helyet adó rotunda és öt állandó kiállítás nyílt.

A tárlatokhoz kapcsolódó foglalkozásokon a diákok megismerkedhetnek a honfoglaló magyarok ruházatával, fegyvereivel, szokásaival, megtudhatják, milyenek voltak a középkori Szer mezőváros és az itt épült monostor lakóinak mindennapjai, mesteremberek segítségével elsajátíthatják a régmúlt idők mesterembereinek tudományát, s egy múltidéző tanórán azt is láthatják, hogyan tanultak egykor az elemi népiskolában a gyerekek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés