
2011. október 13., 17:132011. október 13., 17:13
A jelenleg huszonöt gyereknek otthont adó intézmény kertjében mindössze egy csúszda szolgált a szabadidős tevékenységek helyszínéül, mondta el Karczagi Iringó házvezető és nevelő, aki négy éve foglalkozik a gyerekekkel.
A biztonságos, kiépített játszótér pedig nagymértékben megkönnyíti a szabadidős tevékenységek lebonyolítását, ecsetelte a házvezető. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány torockói bentlakóotthona I-VIII. osztályos gyerekek érdekeinek képviseletét, szellemi és szociális fejlődésük elősegítését, valamint szociális védelmét vállalja fel.
Karda Róbert, az alapítvány ügyvezetője a gyerekekhez szólva adta át a „meglepetés” játszóteret, hangsúlyozva, hogy a MOL számítástechnikai osztálya kimondottan számukra építette a játszóteret.
A gyereksereg játszótérfoglaló öröme, zsivajgása tisztes jutalomnak bizonyult a csapat kétkezi munkájáért, hiszen ők türelmetlenebbül várták az átadást, mint a gyerekek.
A MOL Románia különböző osztályainak csoportépítő tréningeit hasonló szociális irányú tevékenységekkel oldja meg, így már három év alatt négy játszótér felújítását támogatta anyagilag és emberi erőforrással.
A számítástechnikai osztály tizenkét tagja szerda reggeltől csütörtök délig dolgozott a rönkfa játszótér felépítésén, amelyet kis házikóval, csúszdával, hintával, homokozóval és hintalóval alakított ki, végül sétánnyal és virágokkal díszített.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.