Hirdetés

Új kihívás felé vágtat a székely győztes

•  Fotó: Sánta István

Fotó: Sánta István

„Nagy megtiszteltetés, hogy Budapesten, a Nemzeti Vágtán képviselhetem Szárhegyet. De én úgy gondolom, nem csak szülőfalumat, hanem egész Székelyföldet képviselem” – mondta Fazakas Géza, a hétvégén a maksai Óriáspince-tetőn tartott Székely Vágta győztese.

Gergely Imre

2015. július 14., 12:332015. július 14., 12:33

A Gyergyószárhegyet képviselő Fazakas Gamma nevű lovával nyerte az ötödik alkalommal megrendezett vágtát. Rajta kívül az idén második helyezett tavalyi győztes, a lemhényi Zsigmond János és Timpex Amata nevű lova állhat rajthoz a budapesti Nemzeti Vágtán, amelyet idén szeptember 18–20. között rendeznek a Hősök terén. A székelyföldi előfutamot szervező Sepsiszentgyörgy szabad kártyával küldheti ki lovát és lovasát a Nemzeti Vágtára.

Négy helyett három ló versenyzett a Székely Vágta döntőjén vasárnap délután, miután állatorvosi javaslatra Gidófalva lovasa hátasával visszalépett az indulástól. „Ahhoz, hogy az ember ilyen szinten tudjon helytállni a lovas sportok területén, rengeteg munka és tapasztalat szükséges\" – szögezte le Fazakas, hozzátéve, a mostani siker mégis váratlan volt, meglepte őt is.

A Gamma nevű ló minden várakozást felülmúl: a Székely Vágtán való helytállás reményében vásárolta a szárhegyi lovas. Az angol telivér és holland sportló keresztezéséből származó ötéves kancát korábban ugratásra nevelték, a vágtázáshoz Székelyföldön szoktatták. Fazakas számára már nem volt újdonság a Vágta légköre, tavaly a Góbé Futamon lett második helyezett.

„Az ott elért eredmény is mutatta: váltani kell, szükség van egy olyan lóra, amely megfelelő származási dokumentumokkal rendelkezik. Gamma jó választás volt\" – mondta el Fazakas Géza. Gamma és lovasa több mint két lóhosszal hagyta maga mögött a tavalyi Nemzeti Vágta negyedik helyezettjét, a Székely Vágta 2014-es győztesét, a lemhényi Zsigmond Jánost. „Minden verseny természetesen új kihívás, a cél pedig a lehető legjobb eredmény elérése \" – mondja Fazakas. Most háromhetes pihenő jön és következhet a felkészülés a budapesti megmérettetésre.

A gyergyószentmiklósi László Pál és Darius nevű lova harmadik lett a Székely Vágtán, így éppen lecsúszott a budapesti verseny-részvételről, de nincs elkeseredve. „Tavaly második voltam, most egy helyet visszacsúsztam, de ez reális, sőt nagy szerencse kellett ehhez. A sorsolás úgy hozta, hogy az egyik futamban a négy legjobb ló indult, és csak kettő juthatott tovább. Így nekem könnyebb volt a másik futamból a döntőbe jutni\" – fogalmazott László Pál.

Hozzátette, egyre erősebb a vágta színvonala, egyre jobbak a lovak, a lovasok is évről évre fejlődnek, és mind kevesebbet hibáznak a tapasztalatnak köszönhetően. Hozzátette, szívből szurkol a két továbbjutónak, különösen Fazakas Gézának, aki egyébként sógora.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés