Hirdetés

Új funkcióval felruházott csűr Udvarhelyszéken

Első díjat nyert a Székelyföldi csűrök funkcióváltása elnevezésű amatőr fotópályázaton az a csűr, amelyet közel egy évszázada vélhetően Oroszhegyről szállították át a Nyikó menti Nagykedére.

Fülöp-Székely Botond

2014. október 28., 19:292014. október 28., 19:29

Az udvarhelyszéki épület napjainkban új funkciót kapva nyaralóként üzemel. Eredeti pompájában díszeleg az udvaron található parasztház is, amelyet több mint százéves gyümölcsfák vesznek körül. Ezelőtt két évvel látott neki a Székely család a nagykedei birtokukon található csűr átalakításának, amelyet közel harmincezer euróból változtattak nyaralóvá. „Az ötletet nagyapám vetette fel, aki korábban ott lakott, és nem szerette volna, hogy őseink hagyatéka kárba vesszen” – magyarázta Székely Barna, a jelenlegi tulajdonos.

Hozzátette, elsődleges céljuk az volt, hogy megőrizzék örökségüket, ugyanakkor ehhez új funkcióval kellett felruházniuk. A hétvégi házat többnyire külföldi turisták látogatják, akik csodájára járnak az épületnek. Székely Barna elmondta, a fotópályázaton közel húszan jelentkeztek egész Székelyföld területéről, százhetven fényképpel.

„Úgy neveztem, hogy nyerni akarok, hiszen felbecsülhetetlen értékű az építmény, és nekem csak a fotózási készségeimet kell hozzáadnom” – mesélte Székely. A zsűritagok elsősorban az épület állapotát vizsgálták, azt, hogy milyen arányban oszlanak meg a régi, illetve az újonnan hozzáadott elemek, illetve mennyire sikerült megtartani a csűr korabeli jellegét. Ezek mellett elengedhetetlen volt a fotósok látásmódja, illetve szakmai tudása is.

Az 1930-as évek elején megépített – vélhetően Oroszhegyről odaszállított – csűr átalakítása során arra törekedtek, hogy az eredeti elemeket is megtartsák.

A külalakján nem túl sokat változtattak, most is megvan az épület középen a jellegzetes kapu, amelyen az állatokat terelték be, továbbá a bejárat. A felső részen találhatók a vendégszobák, a széna és a takarmány helyén.

Nemcsak a csűr, hanem az udvaron található parasztház is a régi idők mindennapjaiba nyújt bepillantást – ezt az épületet is visszaállították eredeti formájába. A telken a több mint százéves diófák mellett a második világháború idején elültetett körtefa is díszeleg. Utóbbi azért különleges, mivel Petőfi vén, székelykeresztúri körtefájából oltották, amely alatt a hagyomány szerint a költő verset írt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés