
Új darabokat alkotott az első székelyföldi ajándékfigura, Pista bá tervezője, a karácsonykor elkészült bajuszos játékfigurából pedig immár több száz darab jutott el a világ minden pontjára.
2014. június 26., 17:192014. június 26., 17:19
2014. június 26., 17:192014. június 26., 17:19
Vrabie Zsolt, azaz Csuri bácsi alkotásának, az első székely kabalafigurának nagy a sikere a vásárlók körében – a formatervező vásárokon, kiállításokon és az interneten árulja a a szuvenírcsalád első tagját, amelyről már animációs filmet is készített.
„Jelenleg több száz darab Pista bá és családtagja van a nagyvilágban, Kanadától Szibériáig majdnem minden országba vittek belőle ajándékba. A múlt héten például Ausztráliába indult egy Pista bá, de itthon is nagy sikernek örvend” – mondta Vrabie Zsolt.
A fabábu készítésében édesapja és apósa segíti a vállalkozót, de mint mondta, ő végzi el az utolsó simításokat, illetve a csomagolást. A székely kabalafigura nem sokáig volt egyedül, elkészült párja, az Asszon is, valamint J. koma, Pista bá ivócimborája, melyből 30 darabos gyűjtői széria látott napvilágot.
A Zöreg nevet viselő kabalából 50 darabot állítottak elő, és egy nap alatt kelt el az összes, de egy társ is került mellé, G. bá, hogy „az öreg ne legyen egyedül” – mondta a vállalkozó. Az általa tervezett figurák mellé megrendelések is jönnek, így jött létre Samu, a tűzoltó, amely egy versenyre készült ajándéknak, végül azonban többen is rendeltek belőle ajándéknak.
Csuri bácsi meglepetésekkel is készül, a július 19-20-án a maksai Óriáspince-tetőn tartandó Székely Vágtára kifaragja a Vitézt, amely huszárfigurára emlékeztet majd, és gyermekekkel is szaporodik a Pista bá családja. A figuráról készült animációt vásárokon lehet megtekinteni, karácsonyra pedig egy éves összefoglaló filmmel jelentkezik a formatervező, melyben az ajándéktárgyak utazásait, kalandjait mutatja majd be.
A megalkotott fabábuk alapötleteiről szólva Vrabie Zsolt elmondta, a székely falvak lakói is számtalan ötlettel szolgálnak a faragáshoz. „Formában eltérő, egyedi készítésű figurákról van szó, amelyek viccesen képviselik a hagyományt, öltözetben és külalakban is. Az ötlet régóta megfogalmazódott bennem, és egy évi munka után készült el az első darab. Mivel nagyrészt kínai ajándéktárgyakat lehet kapni a piacon, úgy gondoltam, van igény a megteremtésére” – magyarázta a tervező korábban.
Minden darab egyedi és különbözik a többitől, még ha ez első pillantásra nem is tűnik fel. A munka az anyag kiválasztásával kezdődik, minden darabot felrajzolnak a juharfára, majd elkezdődik a teremtés folyamata – fejtette ki Vrabie Zsolt. A nyers forma kivágása után csiszolás, majd festés és öltöztetés következik.
„Mindig az jár a fejemben, hogy kinek fog majd a tulajdonába kerülni. Minden darabban felfedezem az egyediséget, de a különbözőségeket is. Minden alak más és más, másképp húzódnak a vonalak, másképp rezzen a kezem, amikor megformálom. Úgy érzem magam, mint Gepetto, bár reménykedem, hogy nem kelnek életre a figurák, mivel van kemény fejű székely elég a családban” – mondta korábban a tervező.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!