Új helyszínen zajlik idén a második Udvarhelyszéki Vágta zeteváraljai futama vasárnap, július 26-án. A lovasok már szombat délután fél hatkor felvonulnak Zetelakáról Zeteváraljára, ahol részt vesznek a legnagyobb székely zászlónál az új kék-arany lobogó felvonásán.
2015. július 21., 19:382015. július 21., 19:38
A parasztvágta ügyességi versenye vasárnap reggel kilenc órakor kezdődik, ezúttal mintegy kilencszáz méteres pályán kell bizonyítaniuk a falusi lovasoknak. Az ügyességi verseny után rönkhúzással vetélkednek, valamint lovaik szépségét is öszszemérhetik a résztvevők. A futamon a kisebbeket jurtában zajló gyerekfoglalkozásokra várják, a nagyobbaknak pedig lesz önvédelmi oktatás, illetve off-road bemutató. A vágta korábbi, székelyderzsi futamát az időjárás miatt megszakították, ugyanis a szakadó eső feláztatta az agyagos talajt, így a lejtős pálya baleseti kockázattal járt. A sérülések elkerülése miatt a szervezők megállították a versenyt, és az Udvarhelyszéki Vágta csapatversenyéből törölték a derzsi előfutamot, így csak négy forduló eredménye számít a végső rangsorolásban. A csapatversenyben jelenleg a farkaslaki trió vezet, második helyen áll a homoródalmási csapat, harmadik pedig az oklándi páros. A zeteváraljai előfutamra a belépő ára tíz lej, a tizennégy év alatti gyereknek pedig díjmentes. A székelyderzsi futamra jegyet váltott nézőknek nem kell fizetniük, amennyiben felmutatják a korábban vásárolt jegyet vagy karszalagot.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!