
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint kétszáz zumbakedvelő gyereket és fiatalt vár a hétvégén Székelyudvarhelyre az EmőZumba Klub: első alkalommal rendeznek nemzetközi ifjúsági zumbahétvégét, melynek alkalmával nemcsak az országból hívnak vendégeket.
2015. április 16., 13:512015. április 16., 13:51
A tánc Kárpát-medencei nagyágyúi közül többen is jelen lesznek szombaton és vasárnap a változatos, mozgalmas programot kínáló rendezvényen. Ana Georgescu, a műfaj román mestere (Alberto „Beto” Perez, a zumba kitalálójának fellépőpartnere), illetve a mindössze tizenegy éves, s máris világhírű előadó, a szloválkiai Madarász Fanni is örömmel vette a meghívást – tudtuk meg Tarcsi Emőke szervezőtől.
Mint elmondta, mostanra körülbelül száz főt számláló klubjuknak nemrég gratulált Perez, és Ana Georgescutól is kaptak biztatást arra vonatkozóan, hogy a jövőre tervezett találkozót már idén megszervezzék. A nagyszabású eseményre körülbelül egy éve készülnek: az utóbbi időszakban az országban megszervezett találkozók alkalmával kapcsolatokat építettek, elősegítve, hogy Udvarhely is felkerülhessen az ország zumbatérképére.
A hétvégi rendezvényre a Székelyföld számos településéről, de többek közt Marosvásárhelyről, Aradról és Konstancáról is várnak részvevőket: számos gyerekcsoport bejelentkezett már, de egyéni látogatókként is érkeznek majd oktatók. A találkozó a Siculus Ifjúsági Házban kezdődik szombaton délután három órakor, az első program egy körülbelül kétórás közös zumbázás, melyet a jelen lévő gyerekcsapatok vezetnek majd felváltva, az oktatók jóformán csak szemlélők lesznek – tudtuk meg Tarcsi Emőkétől.
A zumbázásba bárki beszállhat – a helyszínen tombolasorsolás is lesz, továbbá Gozefini bűvész a témához illő produkcióval szórakoztatja a jelenlévőket. Vasárnap délelőtt 10 óra 15 perctől flashmobot tartanak a Városháza téren, a ferences templommal szemben felfestett járdaszigeten – a négy-ötperces produkciót lehetőség szerint a városi parkban folytatják. A találkozó bekerült az országos programba, így valószínűleg jövőre is megszervezik, hagyományteremtő szándékkal.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!