
Fotó: Kiss Gábor
Mintegy 61 700-an fordultak meg a július 19–24. között rendezett 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusnádfürdőn – közölték a szervezők.
2016. július 24., 19:202016. július 24., 19:20
A szombat este zárult rendezvénysorozat keretében számos népszerű magyarországi és erdélyi előadó, zenekar lépett színpadra, így a koncertek is sokakat vonzottak a táborba. Pénteken a Quimby együttes zenéjére bulizhatott a népes közönség, szombat este az Ocho Macho és a Kiscsillag zenekar fellépése zárta az idei Tusványos nagykoncertjeinek sorát.
Közel háromszáz meghívott előadót hallgathattak meg huszonnégy sátorban az érdeklődők, ezenkívül számos kísérőrendezvény között lehetett válogatni napközben és az esti programok keretében is. Többek közt könyvbemutatók, színházi előadások, különböző intézmények, szervezetek kínálta foglalkozások, este pedig számos bulisátor várta a tusványosozókat. Kedden 12 ezer karszalag „fogyott el”, szerdán 7500-an látogattak el, csütörtök volt a csúcsnap, 17 200 személy tartózkodott a tábor területén, pénteken 13 ezren, míg szombaton 12 200-an vettek részt a programokon. Sok volt az állandó táborlakó, de az esti koncertekre is szép számmal ellátogattak.
„Nem történt az égvilágon semmi rendkívüli, ami a biztonságot illeti, normálisan zajlott a tábor. A vöröskeresztesek sátorába néhány, alkoholos hatás alatt lévő személyt vittek be, de őket gyorsan ellátták. Különösebben súlyos dolog nem történt” – összegezte Fall Sándor, a rendezvény sajtófőnöke. Elmondta, a karszalagos rendszer jól működik, így a jövőben is alkalmazzák. A sajtófőnök azt is elmondta, 75 médiaorgánumtól mintegy 180 előzetesen regisztrált újságíró volt jelen a rendezvényen. „A táborban nem volt »medveügy«, a városban viszont igen, de hát ez megszokott. Nem történt támadás, csak itt-ott láttak medvét, de ez hozzátartozik Tusnádhoz. Szervezési szempontból minden rendben volt, technikai szempontból is” – fejtette ki a sajtófőnök.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!