
Minden jel szerint telt ház előtt fogja bemutatni újabb nagyszabású musicaljét a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara. A Mozart! című produkció premierje július 10-én 18.30-tól lesz megtekinthető a Kolozsvári Magyar Operában.
2018. július 06., 14:362018. július 06., 14:36
Július 10-én mutatja be új produkcióját a Kolozsvári Magyar Operában a kincses városbeli Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara. A színjátszó csoport tájékoztatása szerint az esemény igen nagy érdeklődésnek örvend, hiszen az ülőhelyek mind elkeltek, ám aki nem szeretne lemaradni a 18.30-tól kezdődő bemutatóról, még igényelhet lépcsős és pótszékes hely elfoglalására feljogosító támogatói meghívót az apaczaimusical@gmail.com e-mail címen. Az így lefoglalt meghívókat az előadás napján 16.00-tól az opera jegypénztáránál lehet átvenni.
A hagyomány folytatásaként – korábban a közönség A dzsungel könyvét két alkalommal, valamint a Szép nyári napot, és a Hairt láthatta a diákok előadásában – idén a vegyes kar Lévay Szilveszter és Michael Kunze Mozart! című musicaljét viszi színre Lovassy Cseh Tamás rendezésében. A darab különlegessége, hogy az ötödik bemutatóra megnyílt a lehetőség más iskolák tehetségei és egyetemisták előtt is, akik így szintén kipróbálhatták magukat a musicaljátszás terén, és az alkotókkal együtt egy eddigieknél is nagyobb szabású produkció létrejöttében vehettek részt.
A mostani előadás jeleneteket mutat be Wolfgang Amadeus Mozart életéből – dramatizált formában –, alapul véve a nagy sikerű Amadeus című filmet is. Az alkotók arra törekedtek, hogy megtalálják a karakterek igazságait, és a musicaljátszás megszokott keretein túlmutatva valós emberi sorsok elevenedjenek meg a szemünk előtt.
Lovassy Cseh Tamás egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a vállalkozás túlmutat a megszokott diákszínjátszás keretein, hiszen színházi térben komoly színpadtechnikát alkalmazva közel 60 diák vesz részt az előadás létrehozásában. Több mint 35 zenei megszólalást fedezhetnek fel a nézők szólók, duettek és a teljes kórus közreműködését igénylő dalok formájában, melyek komoly feladat elé állítják a szereplőket. Szabadi Ildikó a projekt zenei vezetőjeként szerepel, Jakab Melinda koreográfusként működik közre, Gábor Zsófia az előadás díszletét és jelmezeit jegyzi, míg Kiss Tünde dramaturgként vesz részt a projektben.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!