
2009. december 15., 09:422009. december 15., 09:42
A politológus a mesében tetten érhető osztálykülönbségekre is rávilágított, szerinte míg a munkások a Sodor-szigeti társadalmi létra alsó fokain foglalnak helyet, addig a vonatok magasabban vannak, a hierarchia élén pedig maga a nagyhatalmú és gazdag Kövér Ellenőr, vagyis Sir Topham Hatt foglal helyet.
Wilton bírálatai ellenére az először az 1940-es években publikált mesének hatalmas rajongótábora van, a W. V. Awdry tiszteletes meséjéből készült rajzfilmsorozatot 130 országban sugározzák. A kutató érdeklődését is épp a televízióban vetített részek keltették fel.
Wilton 23 rész cselekményét, a szereplőket és más szempontokat figyelembe véve elemezte a mesét, vizsgálódásainak eredményeiről egy politikatudományi konferencián számolt be. Bírálta a történeteket azért is, mert a 49 karakter között mindössze nyolc „kislány vonat” van.
„A lány vonatokat nem festik le feltétlenül rosszabb színben a fiú karaktereknél, de csak másodlagos szerep jut nekik, és gyakran láttatják őket főnökösnek, mindentudónak” – fogalmazott Shauna Wilton, akinek hároméves kislánya maga is nagy Thomas-rajongó.
A tudósnak az sem tetszik, hogy az olyan főhősök, mint Thomas, Percy és James „rabszolgaként” dolgoznak a tehetős főnököknek, például a Kövér Ellenőrnek. „Mindenfajta kísérletet, amely a szigorú hierarchiából való kitörésre irányul, hogy a szereplők egyéni befolyásra tegyenek szert, büntetést von maga után. Így van ez az önálló kezdeményezésekkel is” – mutatott rá Wilton, aki szerint az önálló akciókat sokszor festik le úgy, mint ami csak rosszul sülhet el.
Ez világos megmutatkozása a konzervatív politikai ideológiának, „bármilyen változás megzavarja a dolgok természetes rendjét” – vélekedett a politológus, aki szerint a mese pozitív politikai értékeket is felvonultat, ilyen például a közösség segítése, a tolerancia és a jó kommunikáció.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.