2013. március 04., 19:542013. március 04., 19:54
Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester a Krónikának elmondta, májusban megnyitják a múzeumot, addig sepsiszentgyörgyi szakembereket küldenek tapasztalatcserére Keszthelyre, hogy elsajátítsák a vadászati múzeum működtetéséhez szükséges tudnivalókat.
A korábban vérközpontnak otthont adó, műemlék Bene-házat egy másik ingatlanért cserébe a hematológiai intézettől szerezte meg az önkormányzat, az integrált városfejlesztési terv részeként 524 ezer eurót fordítottak a teljes felújítására, ebből 387 ezer euró európai uniós támogatás. Sárkány Árpád, az Abies Hunting sepsiszentgyörgyi vadásztatóiroda igazgatója, az Országos Vadászati Tanács tagja a sepsiszentgyörgyi vadászmúzeum ötletgazdája, a családja tulajdonában levő, mintegy hetven trófeát adományozta az intézménynek, a gyűjtemény fele életnagyságú preparátum. Sztakics Éva elmondta, Spanyolországból, Bukarestből is kaptak adományokat, olyan sok a kiállítandó darab, hogy nehézségekbe ütközik az elhelyezésük. A tervek szerint a vadászmúzeum interaktív lesz, nem szakembereknek szóló trófea-seregszemle. A kitömött állatok, trófeák mellett a különböző vadak nyomaival, hangjával is meg lehet ismerkedni, az alagsorban kialakítanak egy élethű medvebarlangot, lesz exotikus terem, ahol az afrikai állatokat mutatják be, de lesz virtuális vadászterem, ahol lézeres puskával lehet majd célozni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.