2011. március 01., 10:152011. március 01., 10:15
A tavalyi növekedés első látásra jelentősnek tűnik, az elemzők azonban felhívják a figyelmet, hogy a növekedési ütem 1987 óta csökken, és a jelenlegi tendenciák alapján az várható, hogy 2025-ben már India lesz a legnépesebb ország a világon, a kínai lakosságszám pedig 2026-ban tetőzik, valamivel 1,4 milliárd alatt. A növekedés nemcsak a születések számának, hanem főként annak a következménye, hogy hosszabb ideig élnek az emberek – hangsúlyozzák még elemzők, akik szerint hamarosan lazítani kell majd a családtervezési szabályokon, hogy a társadalom gondoskodni tudjon az egyre népesebb idős generációkról. Az 1979-ben bevezetett szabályok szerint városokban egy gyereket, vidéki településeken, illetve a nemzeti kisebbségekhez tartozók legfeljebb két gyereket vállalhatnak. A kormány számításai szerint több mint 400 millió születést előztek meg a családtervezési rendelkezéssel. Kína 60 év feletti lakossága 2015-re 216 millió körül lesz, ami évente nettó 8 millió fős növekedést jelent, és vélhetően több lesz az ország teljes lakosságának növekedésénél. 2015-re a 80 év felettiek száma eléri a 24 millió főt. Kínában jelenleg 73 év a születéskor várható átlagos élettartam.
A népesség gyors növekedése miatt a vidéken élő kínaiakat érintő nyugdíjprogram bevezetéséről döntöttek 2009-ben, megkezdték az öregek ellátására szakosodó idősek otthonainak építését, s városokban már elindították a családközpontú ellátást.
Az országos statisztikai hivatal adatai szerint Kínában még mindig 26,9 millió vidéki ember él a szegénységi küszöb alatt, amelyet 2010-ben évi 1274 jüanban határoztak meg. Az abszolút szegénységben élők száma 2009-hez képest kicsivel több mint 9 millióval csökkent. A kínai kormány szándékai szerint 2015-re jelentősen csökkentik, 10 éven belül pedig teljesen felszámolják az abszolút szegénységet az országban. Szakemberek felhívják a figyelmet, hogy Kína demográfiai átalakulásának részletei bonyolultak, mivel eltérő tendenciákat mutat a vidék és a város, más és más a helyzet térségenként és a jövedelmi viszonyoktól függően. A nemek népességen belül felborult aránya, az öregedés és a belső migráció csak néhány jellemző probléma – vélik. 2015-re Kínában – a gyors városokba vándorlás következtében – az urbánus népesség száma már meg fogja haladni a vidékiét.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.