
Fotó: Untold
A telt ház fogalma hirtelen új értelmet nyert csütörtök este, amikor a Kolozsvár Arénában összegyűlt több mint 84 ezer fesztiválozó egy emberként ugrált a dübörgő elektronikus zenére.
2018. augusztus 03., 13:482018. augusztus 03., 13:48
2018. augusztus 03., 16:002018. augusztus 03., 16:00
A kincses városban negyedik alkalommal szervezett Untold fesztivál hivatalos megnyitóján a látványos tűzijáték és lézershow mellett nagyban hozzájárult az alaphangulat megteremtéséhez, hogy
A nagy létszám ellenére fennakadások nélkül lehetett megközelíteni a főszínpadot, ahol első alkalommal lépett fel a The Chainsmokers. A Grammy-díjas amerikai lemezlovas duót Alex Pall és Andrew Taggart alkotja, utóbbi élőben adta elő a fiatalok körében közismert és közkedvelt dalokat, viszont a nyolcvanas évek pár slágere is szerepelt a repertoárjukban – természetesen elektronikus feldolgozásban –, amellyel az idősebbeket is megszólították. Ez jó ötlet volt, hiszen annak ellenére, hogy az Untold célközönsége a fiatalság, a hatéves kisgyerektől a hatvanévesig minden korosztály jelen volt.
Fotó: Bede Laura
Ugyanilyen széles skálán mozgott a nemzetiségi eloszlás: a különböző országokból érkező fesztiválozók zászlókkal jelezték hovatartozásukat.
Pár perc erejéig a politika is helyet kapott a fesztiválon: kezdetben csak kisebb csapatok, majd az arénában már több ezer ember skandálta azt, hogy „Muie PSD” (szabad fordításban: Szopsz PSD). Ennek háttere, hogy nemrég egy Svédországban élő román állampolgár a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) szidalmazó, „MUIEPSD” betűkombinációjú rendszámtáblával látta el gépkocsiját, amiért itthon – nagy botrányt kavarva – bevonták a jogosítványát és az autó rendszámtábláját.
Fotó: Bede Laura
Rövid időn belül, a következő fellépő nyitóakkordja hallatán ismét a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – a résztvevők a kezdeti lelkesedéssel és energiával buliztak hajnalig. A fesztivál tíz színpadán mindenki találhatott számára tetsző produkciót, a helyszínek megközelítése közben pedig szemügyre lehetett venni az étel- és italkínálatot – az árak ezúttal is turistazsebre szabottak. Az ország legnagyobb fesztiválja vasárnapig várja az elektronikus zenei kedvelőit, a különböző kultúrák iránt érdeklődőket és azokat, akik életre szóló élményekre vágynak.

Csütörtök délben – húszperces késéssel – megnyitotta kapuit az ország legnagyobb fesztiválja, az Untold. A negyedik alkalommal Kolozsváron szervezett, négynapos elektronikus zenei rendezvényre 350 ezer résztvevőt várnak 75 országból.
Egyébként a szervezők pénteki tájékoztatása szerint a kincses városi fesztivál első napján több mint 84 ezren lépték át a könnyűzenei megarendezvény kapuit. „Az itteni a világ egyetlen közönségéhez sem fogható, valahányszor ide jövünk, áthat bennünket az itteni emberek energiája és melegsége” – nyilatkozták a közönséget ugyancsak csütörtökön este szórakoztató Parov Stelar tagjai. A főszínpad fellépőin – Mahmut Orhan, The Asteroids Galaxy Tour, Parov Stelar, The Chainsmokers, Oliver
Heldens, Diplo, Afrojack és Will Sparks – kívül a többi színpadon további negyven együttes és előadó koncertezett.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!