2011. augusztus 04., 08:122011. augusztus 04., 08:12
Akárcsak 2010-ben, tölgyből neveztek be a legtöbbet (11-et), de érkeztek történetek hársról, platánról, vadgesztenyéről, mamutfenyőről, szilfáról, almáról és tulipánfáról is.
„Örvendünk, hogy változatosak a nevezett fák, és igen változatos a terület is, ahol ezek élnek. Bízunk abban, hogy ezen fák története minél jobban közvetíteti tudja a kezdeményezés célkitűzését, azaz az erdők és a környezet tiszteletben tartását és védelmét” – fogalmazott Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány vezetője.
A 12 döntős fa kiválasztása 2011. augusztus 15–31. között történik egy országos zsűri által, majd szeptember 10–október 31. között lehet on-line szavazni a 2011-es év nyertesének kiválasztása céljából. A nyertes fa tiszteletére szervezett díjátadási ünnepséget november elejére tervezik.
Mint arról beszámoltunk, tavaly egy csíkszentléleki hársfa került ki győztesen a versenyből, amely utólag az Év Európai Fája díjat is megszerezte, s Brüsszelben is díjazták.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!