
2011. április 15., 07:552011. április 15., 07:55
A koncertet megelőzően sajtótájékoztató keretében meséltek a fellépők erdélyi tartózkodásukról, élményeikről. Keresztes Ildikó marosvásárhelyi származású énekesnő a műsorban mentorként vett részt, és most elkísérte a show-műsor fellépőit a koncertturnéra. „Csíkszeredában volt egy Omega-koncert annak idején, még a jégcsarnokban, ami fantasztikusra sikerült, de most is nagyon örülök, hogy ezekkel a gyerekekkel jöhettem vissza, akiket felfedeztünk, akik valódi tehetségek, akiket az erdélyiek is szeretnek” – mondta el az énekesnő. Mint kiderült, legtöbben közülük már jártak ezen a vidéken. „Mi félig-meddig anyukám révén erdélyi származásúak vagyunk, és mivel itt sokkal több a rokonom, mint Magyarországon, hazajövök ide. Nekünk mindig új rácsodálkozás a világra az a pillanat, amikor találkozhatunk a közönségünkkel, azokkal, akik szurkoltak, SMS-t írtak” – mesélte Vastag Csaba, a tavalyi műsor győztese. Wolf Kati képviseli idén a magyarságot az Eurovíziós Dalfesztiválon Szerelem, miért múlsz című saját szerzeményével. „Nekem ez óriási dolog, hogy a magyarokat képviselhetem egy ekkora volumenű megmérettetésen” – fogalmazott. A hét órától kezdődő koncertre megtelt a városi sportcsarnok. Amolyan előzenekarként először a Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság által szervezett 2010-es Ifisztár tehetségkutató verseny győzteseit láthatta a közönség, majd kitörő tapssal, füttyszóval fogadták az X-faktoros fellépőket. Felcsendült a sokak által kedvelt Halleluja című dal Takács Nikolas előadásában, a Most múlik pontosan, amit Janicsák Veca énekelt, felvételeket mutatott be új lemezéről Keresztes Ildikó, de az első sorban is tombolhattak a Vastag Csaba féle It’s my life-ra is.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!