A szeptember 11–14. között zajló 15. kézdivásárhelyi sokadalom a hagyományhoz hűen nem csupán városünnep, annál sokkal több: idén is sor kerül a különféle terményeiket, kézművesportékáikat és ipari cikkeiket kínáló árusok seregszemléjére az udvarterek városának főterén. A Sokadalom részletes programját böngészve kiderül, a kézdivásárhelyi városnapok idei kiadása összkulturális fesztivál jellegét próbálja magára ölteni, amely színvonalában és remélhetőleg látogatottságában is versenyre kelhet Székelyföld legrangosabb városünnep jellegű rendezvényével, a Szent György-napokkal.
A rendezvénysorozatot a sepsiszentgyörgyi Georgius zenekar nyitotta meg csütörtök este a Vigadó nagytermében, ahol a rendezvény során számos más kitűnő koncertre is számíthatunk. Pénteken a Blackbirds nevű Beatles-emlékzenekar, majd szombaton a töretlen népszerűségnek örvendő budapesti zenekar, a Heaven Street Seven koncertezik ugyanezen a helyszínen. Ugyancsak pénteken, a főtéri színpadon tekinthető meg a Kovászna megyei kulturális élet egyik büszkesége, a Háromszék Táncegyüttes előadása, azt követően pedig a magyarországi népzenei élet egyik meghatározó szereplője, a kecskeméti Csík Zenekar ad minden bizonnyal felejthetetlen koncertet a világ egyik legjobb szájharmonika-virtuózával, Ferenczi Györggyel kiegészülve.
Szombaton szintén a nagyszínpadon a marosvásárhelyi Defender zenekart érheti az a megtiszteltetés, hogy bemelegítse a közönséget a Korál szuperkoncertjére. Aznap még a sepsiszentgyörgyi Szempöl zenekar is bizonyíthat, akárcsak a budapesti H-599 rockzenekar. Vasárnap is izgalmas koncertprogram várja az érdeklődőket: fellép a Takáts Tamás Dirty Blues Band, akik miatt remélhetőleg nem kell pocsolyába taposni tánc közben, de számíthatunk aznap még némi elefántdübörgésre is a rendezvényt záró Karthago-koncerten.
Ugyancsak újdonságnak számít, hogy a playbacket használó együttesek, valamint a mulatós műfaj képviselői – ebből a kategóriából is számos ismert név lép fel majd a rendezvény keretében – külön színpadon mutathatják be tudásuk legjavát.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.