
A szeretet ünnepén a Szatmár megyei romáknak is juttatnak adományokból összegyűjtött csomagokat
Fotó: Facebook/Zsolt Godzsa
„Gondtalanabbá tennénk a mélyszegénységben élő cigányok karácsonyát, ezért adományokat gyűjtünk számukra” – mondta el a Krónika megkeresésére Godzsa Zsolt Szatmár megyei tanácsos, a Roma Párt ifjúsági szervezetének megyei elnöke.
2021. december 20., 13:572021. december 20., 13:57
2021. december 20., 13:592021. december 20., 13:59
Karácsonyi adománygyűjtő akció segítségével szeretné boldogabbá tenni a mélyszegénységben élő cigányok ünnepét Godzsa Zsolt Szatmár megyei tanácsos, a Roma Párt ifjúsági szervezetének megyei elnöke. Az adakozók december 22-ig tartós élelmiszerrel, édességgel és pénzzel segíthetik a kampányt.
„Nálunk nem volt szokás adománygyűjtést szervezni. 2018-ban jött az ötlet, hogy ideje lenne megajándékozni a mélyszegénységben élő cigányokat. A Roma Párt Szatmár megyei ifjúsági szervezetével közösen a Szatmár megyei Tasnádszántón kezdtük meg a karitatív akciót, a következő évben Piskolton folytattuk. 2020-ban az ákosi cigányoknak gyűjtöttünk, idén Kispeleskére fogjuk szállítani az ajándékokat” – mondta Godzsa Zsolt.
Hozzátette, az első adománygyűjtéskor élelmet, ruhaneműt, játékot és pénzt is elfogadtak, amiből ételt és édességet vásároltak a cigány gyerekeknek. Nagyon sok munkával járt a ruhák kiválogatása, az ifjúsági szervezet tagjainak nagy része a városon kívül lakik, ezért három éve csak tartós élelmiszert, édességet és pénzt fogadnak el.
A megyei tanácsos bízik abban, hogy idén sikerül boldoggá tenni a 71 kispeleskei roma család karácsonyát. Az adományokat december 22-ig fogadják, mivel 23-án kiszállítják és átadják a csomagokat.
– mondta Godzsa.
Kiemelte, sok cigánynak az adományból kapott étel jelenti az ünnepi vacsorát. A karácsony a szeretet ünnepe, amit egy magányosan élő, idős cigány történetével szemléltetett, akinek nem volt mit ennie, viszont nem a csomag jelentette számára a boldogságot, hanem hogy bementek a házába, megfogták a kezét és „megkántálták”.
„Azért tartom fontosnak az adománygyűjtések megszervezését, mert tudom, milyen szegénynek lenni, nélkülözni. Átérzem a mélyszegénységben élő cigányok helyzetét, ezért szeretném boldoggá tenni számukra a karácsonyt. Gyakran előfordult, hogy szégyenkezve vették át az adományokat, de olyan eset is volt, hogy örömükben sírtak” – fejtette ki Godzsa Zsolt.
A fiatalok összeverődnek, családról-családra mennek kántálni, és annál a legidősebb személynél fejezik be, akit a legjobban tisztelnek. Ott töltik az egész estét. Az ilyen alkalmakkor 30-40-en szoktak lenni. Táncolnak és énekelnek, leginkább cigányzenére, de manelére is mulatnak. Az idősek cigány hallgatókat énekelnek, ami a fiatalok körében is egyre népszerűbb. A szatmári romák Mikuláskor ajándékoznak, a karácsony inkább a közösen töltött időről szól.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!