Hirdetés

Több mint ezer székely leány Csíksomlyón

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Székelyföld legrangosabb kulturális rendezvényének, a népdal, a néptánc, a népzene és a népviselet ünnepének tartják a szombaton Csíksomlyón rendezendő Ezer Székely Leány Napját a szervezők.

Iszlai Katalin

2016. június 29., 19:482016. június 29., 19:48

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda polgármesteri hivatala és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány által szervezett, a Hargita megyei önkörmányzat által 20 ezer lejjel támogatott rendezvény tiszteletbeli házigazdája idén Csíkszentimre lesz.

Fülöp Kinga, a település alpolgármestere elmondta, a nyitótáncon a legkisebbektől az idősebbekig mindenki fellép. A csíkszentimreiek feladata megépíteni a regisztrációs kaput, amelyen áthaladnak a népviseletbe öltözött résztvevők, akiket így össze tudnak számolni. A szervezők arra kérik a népviseletben érkezőket, hogy mindenképp regisztráljanak, még akkor is, ha nincsenek tetőtől talpig székely ruhába öltözve, és például csak egy népviseleti darab van rajtuk. Csíkszentimréről körülbelül kétszázötvenen érkeznek majd.

András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója kifejtette, elsősorban az időjárás okoz fejtörést számukra, de aggódnak a lovak és a szekerek jelenléte miatt is. Bár azok csak a kijelölt útvonalon haladhatnak és végig a háttérben lesznek, arra kérik a résztvevőket, figyelmesen és körültekintően vegyenek részt az eseményen.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes rendezvényszervezője, Gábos Rozál elmondta, szerdáig több mint kétezren jelentkeztek be, ebből 1636-an Hargita megyéből, de érkezik egy-egy csapat Magyarországról és Szerbiából is – összesen huszonöt néptánccsoport lép fel. Idén díjazzák a legszebb székely ruhát, továbbá egy fotópályázatot is meghirdettek, amelyre amatőrök és profi fényképészek munkáit várják augusztus elsejéig. Az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány jóvoltából idén újra felajánlanak egy székely ruhát annak az újszülött kislánynak, aki elsőként jön világra szombaton, az ajándékot személyesen viszik el a kórházba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés