
2012. július 05., 10:472012. július 05., 10:47
Mint a témában megtartott tegnapi csíkszeredai sajtótájékoztatón elhangzott, kettős célt szolgál a bejegyzési kártya, amelyet idéntől vezetnek be, egyfelől a népviseletbe öltözött személyek eltehetik emlékbe a népünnepélyen való részvételükről tanúskodó „ereklyét”, másfelől remélik, hogy így jobban meg tudják állapítani a székely ruhások számát. Antal Attila, Csíkszereda kultúráért felelős alpolgármestere elmondta, a lányok számára készített piros és a fiúknak szánt barna színű kártya tartalmazni fogja a résztvevő nevét, valamint a bejegyzési sorszámot. Szintén újdonságnak számít, hogy Petrás Mária keramikus, illetve Kóka Mária népi mester alkotásait is megtekinthetik az érdeklődők a csíksomlyói Hármashalom-oltár közelében. Különben a két alkotó a rendezvény kiemelt meghívottja, mivel nemcsak kézműves-foglalkozásuk révén kötődnek a népi kultúrához, előbbi például a népdalénekesi, utóbbi pedig népmesemondói pályájáról is híres.
Az esemény menetrendje szerint a népünnepélyre érkezők a felújított Szabadság téren gyülekezhetnek, ahol délelőtt fél tíz óra tájt tartják a közös táncot. Innen indul a lovas huszárok irányításával a menet a csíksomlyói kegytemplomhoz, ahol idén Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálja az ünnepi szentmisét. A Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a Hármashalom-oltár színpadán 13 órától 18 óráig követhetik az érdeklődők a néptánccsoportok és népdalénekesek előadásait. Ezalatt lehetőség nyílik 85 kézműves termékeinek megtekintésére is. Természetesen a népi mesterségek gyakorlói bemutatókat is tartanak. Nem marad el a szintén hagyományossá vált viseletmustra sem, amely során egy szakemberekből álló zsűri az eredeti népviseleteket díjazza. Mivel a népzene és néptánc átörökítésénél nem mutatkozik gond, próbálnak még jobban a veszélyben lévő népviseletre összpontosítani – mondta Antal Attila.
A hagyományos székely népviselet pontos megismerése érdekében idén az eredeti népviseleteseknek el is kell magyarázniuk, hogy melyik ruhadarabot hogyan nevezik, és milyen alkalmakkor öltötték magukra ezeket az őseik.
Az Ezer Székely Leány Napja tiszteletbeli házigazdái idén a csíkszentmihályiak, ugyanis tavaly a település összlakosságához viszonyítva innen vettek részt a legnagyobb arányban népviseletben az ünnepségen. Már elkészítették a leendő legnépesebb részvétellel jelentkező település számára a kitüntetést, vagyis a két faragott esketői széket. Antal Attila azt is elmondta, hogy már több mint 1700-an jelentkeztek, akik szervezetten, népviseletben érkeznek, reméli, hogy a „spontán” résztvevők közt is legalább ennyien magukra öltik a székely ruhát.
Szőcs Lóránt
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.