
2012. május 22., 08:072012. május 22., 08:07
Adele nem vett részt személyesen a Los Angeles-i gálán, és a díjat sem adták át az élő műsorban. Az este további nyertesei között volt a 18 esztendős Justin Bieber, aki a „legközösségibb előadónak” járó szobrocskát vehette át.
A fiatal előadó ennek jegyében mondott köszönetet 22 millió Twitter-követőjének és 43 milliós Facebook-rajongótáborának. Taylor Swift az év női előadójának járó díjat kapta, Katy Perry pedig annak köszönhette győzelmét, hogy női előadóként a történelemben először sikerült az Egyesült Államokban öt listavezető kislemezt produkálnia egyetlen albumról.
Ennek a díjnak a „férfi párját” korábban csak Michael Jacksonnak sikerült kiérdemelnie. Az LMFAO nevű formáció az év slágerének járó díjat vehette át a Party Rock Anthem című szerzeményért. Az amerikai elektro-hopduót további öt díjjal jutalmazták az MGM Grand Garden Arénában. A rapper Wiz Khalifa a legjobb feltörekvő előadónak, míg pályatársai, Lil Wayne és Chris Brown az év férfi, illetve legjobb R’n’B-előadójának járó díjban részesült.
A gálaesten a néhai Whitney Houston emlékének szentelt előadáson a korábbi American Idol-nyertes, Jordin Sparks és John Legend közösen lépett színpadra. Az este további szereplői között volt Chris Brown, Katy Perry, Justin Bieber, Kelly Clarkson, a The Wanted, Carly Rae Jepsen, Usher, Carrie Underwood, a Linkin Park és Nelly Furtado.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.