Hirdetés

Tizenhét elveszett piramist azonosítottak Egyiptomban

Több ezer építészeti emlék, köztük tizenhét piramis körvonala rajzolódott ki azokon az infravörös felvételeken, amelyeket egy műholdról készítettek.

2011. május 26., 06:542011. május 26., 06:54

A kutatást végző egyiptológus szerint a munka java még hátravan, több ezer épületet rejthet a föld. A piramisok mellett több mint ezer síremléket és háromezer ősi régészeti települést is sikerült azonosítani az infravörös műholdfelvételek elemzése során. Az első próbaásatások már megerősítették az építészeti elemek meglétét, köztük két feltételezett piramisét is.

„Egy piramis feltárása minden régész álma” – nyilatkozta Sarah Parcak egyiptológus. A kutatónő az űrrégészet úttörője, a munka nagy részét a NASA által támogatott birminghami (Alabama) intézetben végezték. Parcak szinte szóhoz sem jutott, amikor rádöbbent, hogy mennyi régészeti emléket talált kutatótársaival. „Már egy éve végezzük kutatásainkat. Láttam a részleteket, ahogy kezdtek a szemem elé tárulni, de a »heuréka«-érzés akkor fogott el, amikor minden egyes építészeti elem kirajzolódott” – tette hozzá. A kutatócsapat egy 700 kilométerrel a Föld felett keringő műholdról készített felvételeket elemezte; a műhold olyan kamerákkal van felszerelve, amelyek akár az egy méter átmérőjű, föld alatti objektumokat is képesek azonosítani, az infravörös képalkotással pedig a felszín alatt levő anyagokat lehet megvilágítani. Az ókori egyiptomiak sártéglából építkeztek, amelyek sokkal sűrűbbek, mint a föld, így a templomok, lakóépületek és síremlékek alakja is könnyen kivehető.

„Ez azt mutatja, hogy milyen könnyű alábecsülni az épületek méretét” – nyilatkozta Parcak, aki szerint még több síremléket és házat rejthet a föld. „Ezek csak azok az elemek, amelyek közel helyezkednek el a felszínhez. Több ezer olyan hely lehet, amelyet a Nílus borított be iszappal – még csak a munka elején járunk” – tette hozzá. A kutatónő azóta a helyszínen is járt, s megtekintette azt a szakkarai régészeti lelőhelyet, amelyet a helyiek korábban nem tartottak elég izgalmasnak ahhoz, hogy ásatásokat végezzenek. Miután Parcak tájékoztatta őket kutatásának eredményéről, azonnal nekiláttak az első próbaásatásnak, s hamarosan sikerült egy, a műholdfelvételek által azonosított háromezer éves lakóházat feltárniuk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés