Hirdetés

Titkos történelem

Amerika titkos történelméről készül új dokumentumfilmet forgatni a provokatív filmjeiről híres Oliver Stone.

2009. augusztus 21., 09:542009. augusztus 21., 09:54

A rendező egy tízrészesre tervezett sorozatban készül megvilágítani azokat az eseményeket, amelyeknek történésük idején ugyan kevés figyelem jutott, ám kulcsszerepük volt az Egyesült Államok utóbbi 60 éves történelmének formálásában. A narrátor maga a rendező lesz. Az Amerika titkos történelme című dokumentumfilm témái között szerepel Harry Truman elnök döntése arról, hogy az Egyesült Államok atombombát dobjon Japánra. Stone elemzi az amerikai–szovjet hidegháború gyökereit is.

A film állítólag újonnan feltárt tényeket és beszámolókat is közöl a Kennedy-adminisztráció működéséről, a vietnami háborúról, valamint azokról a nagy változásokról, amelyek az Egyesült Államok világbeli szerepében végbementek a kommunizmus 80-as évek végi bukása óta. A rendező – akinek olyan korszakos történelmi filmek fűződnek a nevéhez, mint a JFK, a Nixon vagy A szakasz – úgy nyilatkozott előzetesen a tízórás dokumentumeposzról, hogy ez a legmélyrehatóbb filmes alkotás, amelyet gyerekeinek és a következő nemzedéknek készíthet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Ünnepi ételpazarlás: csökkenthető, ha tudjuk, hogy a maradék nem mindig hulladék

Az ünnepek után sok háztartásban hasonló a kép: a hűtő zsúfolt, a dobozok egymásra tornyozva őrzik a karácsony bőségének emlékét, miközben egyre sürgetőbb a kérdés: mi legyen a maradékkal? A válasz szerencsére nem föltétlenül a kidobás.

Ünnepi ételpazarlás: csökkenthető, ha tudjuk, hogy a maradék nem mindig hulladék
Hirdetés
2025. december 27., szombat

Az alma dicsérete. Nemcsak édességek, hanem saláták, sós étkek összetevője, sőt ennél is több

Az alma talán az egyetlen gyümölcs, amely minden kultúrában fontos szimbólumként jelenik meg – és közben mindennapi, elérhető, mégis elképesztően sokoldalú alapanyag.

Az alma dicsérete. Nemcsak édességek, hanem saláták, sós étkek összetevője, sőt ennél is több
2025. december 26., péntek

A halálos medvetámadások hatására egyre kelendőbb a medvehús a japán éttermekben

Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.

A halálos medvetámadások hatására egyre kelendőbb a medvehús a japán éttermekben
2025. december 25., csütörtök

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre

Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.

Ünnepi bőség – öröm vagy csapdahelyzet? Ne együk-igyuk magunkat betegre
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.

Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve
2025. december 24., szerda

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai

Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.

„Azon az estén valami történik a szívünkben, én mindig azt érzem, egyszerűen megváltozom”. Udvarhelyszéki kisdiákok karácsonyi kívánságai
2025. december 23., kedd

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron

Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.

Újévi „zenei párbaj” a 100 Tagú Cigányzenekarral Kolozsváron
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
2025. december 20., szombat

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

Országházi Gyermekkarácsony: erdélyi apróságok is megcsodálták a Parlamentet
2025. december 20., szombat

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Hirdetés
Hirdetés