
Nagy számban hazarendeli a Kínában dolgozó észak-koreai külkereskedelmi képviselőket és üzletkötőket a phenjani rezsim, összefüggésben második számú vezetőjének két nappal korábbi kivégzésével – közölték szombaton az ügyet ismerő források.
2013. december 15., 22:342013. december 15., 22:34
A hazarendeltek a név nélkül nyilatkozó források szerint kiküldetésben dolgoztak az északkelet-kínai Senjang és Dandong városokban, hogy elősegítsék a kétoldalú kereskedelmet és beruházásokat vonzzanak Észak-Koreába. Dzsang Szong Teket (képünkön) a sztálini terrorból jól ismert vádakkal ítélték el: az ország hírügynöksége szerint „nemkívánatos erőkből álló csoportot vezetett\", és célja az államhatalom megdöntése volt. Dzsangot a hírügynökség hazaárulónak minősítette.
Kim Dzsong Un októberben lecserélte a teljes politikai vezetőséget, mentorával pedig december elején számolt le. Korábban volt barátnőjét végeztette ki. A kínai kapcsolatokért a legfelső szinten éppen az a Dzsang Szong Tek felelt – az országot vezető Kim Dzsong Un kegyvesztetté vált nagybácsija –, akit csütörtökön hazaárulóként végzett ki a phenjani rezsim, miután az ősszel külföldre szökött az a munkatársa, aki a legfelsőbb vezetőség pénzügyeit kezelte.
Dzsangot azonnal kivégezték, miután a rögtönítélő katonai különbíróság halálra ítélte őt. Észak-Korea azonban minden jel szerint le akar számolni a hozzá lojális személyekkel is, ezért hazarendeli őket. Egy másik forrás szerint Észak-Korea azt tervezi, hogy minden tisztségviselőjét hazarendeli Kínából, munkatársaikkal együtt.
Pekingben szombaton azt közölték, hogy Vang Ji külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov telefonon megállapodtak, folytatják erőfeszítéseiket az észak-koreai nukleáris program korlátozásáról szóló, 2008-ban megrekedt hatoldalú tárgyalások felújítására. Az Egyesült Államok, Dél-Korea és a kelet-ázsiai térség más államai Kim Dzsong Un észak-koreai vezető további kiszámíthatatlan lépéseitől tartanak. Dzsang kivégzése a legjelentősebb politikai fordulat a világtól elzárt ország életében azóta, hogy apja 2011. decemberi halála után a harmincas éveiben járó Kim Dzsong Un vette át Észak-Korea vezetését.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!