2013. március 04., 19:512013. március 04., 19:51
Puskás Ferencné tegnapi közleményében azt írta: tiltakozik Puskás Ferenc nevének kampánycélú felhasználása ellen, s egyúttal azt kérte, aki teheti, ítélje el és közösítse ki azokat, akik ilyen gátlástalan politikai eszközökkel élnek.
Kifejtette: megdöbbenve értesült arról, hogy az MSZP kampányfilmjében férje nevét és arcképét is felhasználták „mindenfajta hivatalos felhatalmazás, s egyáltalán, erkölcsi alap nélkül”. Kitért arra, hogy a propagandaanyagot „azok politikai örökösei” készíttették, akik miatt férje „huszonöt éven át nem térhetett haza Magyarországra”. A 2006-ban elhunyt labdarúgó özvegye hangsúlyozta, hogy Puskás Ferenc igyekezett magát a lehető legtávolabb tartani a napi politikától.
Puskás Ferencné ezért kötelességének érzi „tiltakozni minden hasonló kísérlet ellen, különösen az MSZP mostani, váratlan és felháborító akciója ellen” – olvasható közleményében. A húszperces kisfilmet vasárnap mutatta be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, és azt mondta: a film Magyarország ma elnevezésű kampányuk része. Az RTL Klub vasárnap közleményében tudatta az MTI-vel, hogy szerzői jogsértés miatt levélben fordult az MSZP-hez, mert a párt Magyarország ma címmel bemutatott filmjében engedély nélkül használt fel részleteket a kereskedelmi csatorna híradójából.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.