
Fotó: Krónika
2008. július 23., 00:002008. július 23., 00:00
A tervek szerint a szabályozással egyben a hajléktalanok is eltűnnek a város központjából. A július 10-én elfogadott regula a múlt hét végén lépett életbe, és október végéig maradhat érvényben.
Az olasz nagyvárosok közül egyébként Róma szinte utolsóként léptet életbe ilyen korlátozásokat, amellyel a tömeges turistacunami hatásait próbálják meg kiküszöbölni. Korábban Velence tiltotta meg a turisták számára a falatozást a Szent Márk tér környékén, míg Firenzéből a kéregetőket és az autók szélvédőit lemosó „ önkénteseket” tiltották ki.
A rendeletnek vannak ellenzői is: sokak szerint ugyanis a mostani korlátozásra nem lehetett felkészülni, plusz egyesek szerint ezzel a lépéssel mintha a méregdrága kávézókba akarnák bekényszeríteni a szendvicseket majszoló látogatókat. Vannak, akik attól félnek, hogy már az is bűnös dologgá válik, ha valaki üdítőt iszik majd a műemlékek közelében. Azt azonban még senki nem tudja, hogy a nyári időszakban ki szerez majd érvényt a tiltásnak, amikor Róma rendőrei egyébként is túlterheltek: csak az idei év első öt hónapjában 7,6 millió turista kereste fel a várost. Davide Bordoni szóvivő szerint „a rendőrök szabad belátásuk szerint dönthetik el, hogy mikor lépnek akcióba, hiszen vannak olyan helyzetek, amik elfogadhatatlanok”.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.