
2009. július 08., 10:142009. július 08., 10:14
Robert Patterson, a Pennsylvaniai Egyetem matematikaprofesszora 1801 decemberében kódolt üzenetet küldött barátjának, Jefferson elnöknek. Ez magában nem is lenne szokatlan, hiszen az Amerikai Filozófiai Társaság tagjaiként mindketten lelkesedtek a kódok és titkosírások iránt, és gyakran leveleztek ezekről. Jelen üzenetében azonban Patterson a szinte teljesen tökéletes, majdnem feltörhetetlen kódot mutatta be az elnöknek. Patterson szerint a tökéletes kódot négy dolog jellemzi: minden nyelvre alkalmazható, egyszerűen megtanulható, könnyen írható és olvasható, és mindenekfelett talán a legfontosabb, hogy abszolút megfejthetetlen legyen a kódolás mikéntjét nem ismerők számára. A férfi a levélben mellékelte az általa tökéletesnek tartott titkosírást is.
Bár a kód feltörésére és megfejtésére nincs bizonyíték, az elnök annyira hitt ennek erejében, hogy utasította a Belügyminisztériumot annak használatára, és továbbította a franciaországi nagykövetnek, Robert Livingstonnak is. A titkosírást végül a Princeton Egyetem kommunikációkutatási intézetének matematikusa és kódfejtője, Lawren Smithline fejtette meg 2007-ben; a folyamat lépéseit és az így kapott szöveget az American Scientist című folyóiratban, valamint a Harward Magazine legújabb számában jelentette meg.
| Megfejthetetlennek szánták. Patterson szerint könnyen olvasható volt |
A kód – ahogy azt már Patterson is megírta – nem pusztán a betűk felcserélésén alapult, és a karakterek gyakoriságának elemzése sem segített. Ez érthető is, hiszen a korban már nagyon jól ismerték a gyakoriságelemzést, így a kriptográfusok inkább más technikákat alkalmaztak. Ilyen volt az a gyűjtemény is, ahol minden kifejezést vagy éppen betűt más-más szám jelölt. Jeffersonnak több ilyen nomenclator-könyve is volt, ám Patterson szerint ezzel az volt a baj, hogy memorizálása lehetetlen. A valamikori elnök emellett egy olyan forgó készüléket is használt, amely véletlenszerű karakterekkel kódolta be a szöveget.
Pattersonnak más trükkje volt: szövegeit függőleges sorokban, jobbról balra írta, központozás, valamint kis- és nagybetűk nélkül. Ezen esetben ez 40 sorban átlagosan 60 karaktert jelentett. Ezután a szövegrészeket maximum kilenc sorra osztotta fel, megszámozva őket egytől kilencig. Következő lépésként minden számozott sort átírt, új szövegrészeket létrehozva, és emellett az eredetileg számozott sorrendet is összekeverte, ahol minden szövegszakasz szabályosan ismétlődő sorrendbe rendezett sorokká állt össze. Patterson levele szerint a kirakóst úgy lehet összerakni, ha tudjuk, hogy egy adott részben hány sor van, és a sorok milyen sorrendben lettek átírva, illetve hogy hány véletlenszerűen számozott részből áll össze az egész szöveg.
Patterson szerint a kódolt üzenet lényegében két számjegyű számok összességéből tevődik össze, ahol az első szám a sor számát adja, a második pedig az oszlopok elejéhez hozzáadott betűk számát jelöli. A kód összetettségére jellemző, hogy Patterson szerint, ha valaki a megoldó kulcs nélkül próbálná feltörni a kódot, akkor „90 millió a milliomodikon” kombináció közül választhat. Smithline a kód megfejtésekor közel 80 ezer szám-betű kombinációt próbált ki, ám a megoldás során a nyelvi szabályokat is segítségül hívta. Munkájához egy speciális számítógépes algoritmust is felhasznált: a dinamikus programozás nevű eljárás során a program minél apróbb feladatokra bontotta le a kirakós elemeit, és oldotta meg a feladványt. Smithline szerint, ha ezen eszközt nem használta volna fel, a közel 100 ezer kombináció végigpróbálgatása sok idejét felemésztette volna.
[origo]
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.