Hirdetés

Témás délutánok, bálok

Marosvásárhely: élénk társasági élet magányosok számára Senki ne érezze magát magányosnak, ne érezze, hogy nincs rá szükség, legyen állandó társasága, akikkel beszélgethet, kirándulhat, színházba járhat, vagy más tevékenységekben vehet részt – körülbelül ez a szerepe annak a civil szervezetnek, amelyet Kopacz Imola pszichológus alapított Marosvásárhelyen nem sokkal a rendszerváltás után Lestyán Ferenc plébános kezdeményezésére.

2006. május 11., 00:002006. május 11., 00:00

A pszichológusnő azokat a magányos embereket gyűjtötte maga köré, akiknek az élettársuk elhunyt, vagy akik más okokból váltak egyedülállókká, és nincs baráti társaságuk. Radványi Hajnal, a Magányosok Klubjának egyik oszlopos tagja, a csapat házi krónikása és versszerzője szerint, „míg mások üzletet nyitottak, vállalkozásba kezdtek, a doktornő az egyedül maradottak lelki életével foglalkozott, és társasági életet szervezett számukra, ami azt sugallja, nincsenek egyedül, bármikor számíthatnak egymásra.”
Az immár másfél évtizedes múltra visszatekintő klub 1991-ben jött létre 81 taggal. Ez a létszám az évek során változott, volt olyan időszak, amikor több mint kétszázan voltak, jelenleg 67 aktív tagja van a klubnak. A megalakulás óta huszonkétszer temettek – ezek a szomorú események is erősítették az összetartozás érzését. A klubtagok kedvenc rendezvényei közé tartoznak a témás délutánok: az idős, megözvegyült nők társasága szívesen hallgat előadást a művészetekről, az egészségi problémákról, betegségek megelőzéséről, helyes életmódról, táplálkozásról, de főzésről, új receptekről is. A témás délutánok előadói – színészek, orvosok, tanárok, képzőművészek – visszajáró vendégei lettek a klub összejöveteleinek: jelen vannak a hagyományossá vált évbúcsúztató-újévi vidám mulatságokon, a farsangi álarcos és a húsvéti morzsabálon vagy a Mikulás-bálokon.
Mivel a klub tagjai tudják és érzik, hogy mit jelent magányosnak lenni, egyik évben sem maradt el az öregotthonok látogatása. A karácsonyi vagy húsvéti ajándékozással, kis műsorral, szavalással és énekléssel egybekötött látogatások mindig vidámságot hoznak az öregotthonok lakóinak életébe.
Annak ellenére, hogy másfél évtized után sincs állandó iroda vagy klubszékhely – többnyire a város egyházkerületeinek imatermeiben gyűlnek össze –, az ünnepeken, évfordulókon, egy-egy összejövetel alkalmából terített asztal, házi finomság várja a résztvevőket. A háziasszonyok soha nem hazudtolják meg magukat, vers- és színműírás közben, kóruspróbára, fellépésre készülődve áll össze az ünnepi vacsora. Mert verset írnak, saját szerzeményű színdarabot mutatnak be, kórusműveket adnak elő, és ha többnyelvű közegben lépnek fel, akkor nemcsak magyarul, de románul és németül is énekelnek, szavalnak. Úgy tartják, hogy az anyanyelven előadott műsornak mindenki jobban örül.
A marosvásárhelyi klub az évek folyamán számos hasonló jellegű szervezettel is kapcsolatba került, egymás rendezvényeit kölcsönösen látogatják, erkölcsi támogatást, lelki erősítést nyújtva egymásnak. A Máltai Szeretetszolgálattal, a gyergyószentmiklósi Lorántffy Zsuzsanna Egyesülettel, a sepsiszentgyörgyi magányosok társaságával vagy a kerepestarcsai, tápiószentmártoni, tiszafüredi egyesületekkel is ápolják a kapcsolatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés