
Változatos zenei, kulturális felhozatallal várja a résztvevőket a Fehér megyei Torockón a június 30. és július 3 között szervezendő Double Rise, Erdély első összművészeti fesztiválja.
2016. június 02., 16:372016. június 02., 16:37
A szervezők közölték, a fellépő zenekarok sora teljessé vált, olyan nevekkel bővült, mint a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Soerii&Poolek, a 30Y, a Budapest Voices, a Ripoff Raskolnikov, a Jónás Vera Experiment, a Bin Jip és Baricz Gergő.
„Fontosnak tartjuk a környezetünkben élő és tevékenykedő együttesek bemutatását, így fellép a marosvásárhelyi Jazzybit, valamint a kolozsvári Whisperblast, Funkorporation és Jazzybirds is. Az összművészeti megnevezés azt jelenti, hogy a fesztiválon lesz színház, képzőművészet, slam poetry, kézművesség, irodalom is. A programok Torockó területén különböző helyszíneken, udvarokon rendezkednek be\" – közölték a szervezők.
A Folkudvarban a nappali, családoknak és gyerekeknek szóló programok, tánctanítás mellett Magyarország és Erdély legkedveltebb népzenei bandái szórakoztatják a mulatni vágyókat. Itt lesz a Parno Graszt, Szalonna és bandája, a Tárkány művek, a Tokos zenekar, a Buda Folk Band, a Góbé zenekar, a Harmadik zenekar, a Fölszállott a páva tehetségkutató művészei is gálaműsort hoznak a fesztiválra.
A Költőfészekben irodalmi, illetve színházi programok keretében költők, írók érkeznek, felolvasóestek, improvizációs színházi előadás teszi teljessé az összművészeti felhozatalt, de a slam poetry fenegyerekei is bemutatkoznak. A Márton Áron emlékév kapcsán a torockói Duna-házban nyílik a Márton Áron Agora, ahol közéleti, vallási és oktatási kérdéseket lehet megvitatni meghívott szakemberekkel.
A Bulisátor a koncertek utáni szórakozásnak ad teret: itt zenél többek közt a Tesco Disco, Dodo és Fishman is. Az aktívabb fesztiválozóknak torockói túrákkal, siklóernyőzéssel is kedveskednek a szervezők. Aki Torockóra látogat a Double Rise idején, a labdarugó Európa-bajnokságról sem marad le, valamennyi meccset közösen szurkolva lehet nyomon követni az Eb-sátorban. A kicsiket gyermekmegőrzővel, vagyis fesztiválóvodával várják, népmesevetítéssel, népi játékokkal, gyermekelődásokkal, hangszerbemutatóval szórakoztatják este 10 óráig.
A fesztiválra már napijegyet is lehet váltani, a 0. napra (csütörtök) 30 lejért, a többi napra pedig 40 lejért a fesztivál honlapján. A négynapos bérletet most ismételten kedvezményes áron lehet megvásárolni június 4-ig: a kemping nélküli bérletek 109 lejbe, a kempinges bérletek 129 lejbe kerülnek.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!