
Újabb réteget céloz meg a Székelyföldi Legendárium csapata – elhatározták, hogy okostelefonos játékot készítenek, melynek alapját a térség legendái adják.
2015. augusztus 05., 20:552015. augusztus 05., 20:55
A feladatot öt székelyudvarhelyi középiskolás vállalta magára, akik nagy kihívásnak, ugyanakkor jó tapasztalatszerzési lehetőségnek tartják a megbízást. „A rajzfilmprojekt új kapukat, dimenziókat nyitott meg előttünk, így elgondolkodtunk egy videojáték elkészítésén. Ezzel lehetőségünk lesz arra, hogy a fiatalok irányába nyissunk – magyarázta Fazakas Szabolcs, a projekt ötletgazdája. – A legendák őseink által hátrahagyott ajándékok a múltból, amik tökéletes alapjai egy videojátéknak.” Mint mondta, Magyarországról már többen is megkeresték őket azzal, hogy segítenének a projekt megvalósításában, ám ők úgy döntöttek, helybélieket kérnek fel a feladatra. Ennek nyomán és egy szerencsés találkozásnak köszönhetően öt középiskolás diákkal vették fel a kapcsolatot.
Ismerős helyszínek és karakterek
„Az elképzelés szerint lesz egy karakter, amellyel végig lehet barangolni a székelyföldi tájakat, és különböző, az adott térséghez kapcsolódó feladatokat kell majd megoldani. A lényege a vidék felfedezése és a kalandok átélése lenne” – mesélte lapunknak Radi Zalán, az egyik ifjú fejlesztő, hozzátéve, tartalmi szempontból arra fognak törekedni, hogy a gyerekek is megértsék a történetet. Fazakas kiemelte, a játék karaktereit a legendárium mesefigurái fogják alkotni. „Például lesz olyan pálya, ahol Zete Máréfalván gyűjti a kürtőskalácsot, és ettől nő az energiája. Korondnál Csetlik próbálja a vázákat eldobni, Zetének ezt kell megakadályoznia. Telekfalván pedig töklámpásokat gyűjt Zete, aki ugyanakkor a Gyilkos-tónál csutakokon fog ugrálni, amelyekről nem szabad majd leesnie” – adott ízelítőt az elképzelésekből Fazakas Szabolcs, hozzátéve, hogy az adott helyszínekhez fűződő legendákról is lesz leírás az alkalmazásban. Mint mondta, azt is szeretnék megoldani, hogy legyenek olyan pályák, amelyeket kizárólag a kapcsolódó helyszíneken lehet végigjárni. „Ez a helybéliek és a turisták számára is érdekes lehet” – jelentette ki. A tervek szerint a játékot webböngészővel, IOS- és Android-alkalmazásként is lehet majd élvezni – részletezte Nagy Csaba Arnold, aki szintén részt vállalt a munkában. Meglátása szerint akár már az év végétől elérhető lehet az alkalmazás.
Tanulnak, tapasztalatot szereznek
Radi Zalán egyébként nagyon örül a Székelyföldi Legendáriumtól kapott lehetőségnek, hiszen ez értékes tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít mind az öt fiatalnak, aki részt vállal a munkában. Mint mondta, ez azért is lényeges, mert mindannyian hobbiszinten, önszorgalomból sajátították el a játékkészítés alapjait, az iskolában mást tanulnak. „Azért is tartottam fontosnak, hogy helyi fiatalokat vonjak be, mert végül is róluk szól a történet. Ők jobban tudják azt, hogy mit és hogyan szeretnének” – hangsúlyozta Fazakas Szabolcs. Rámutatott, a fiatalokat segíteni fogják a szükséges technikai háttér beszerzésében – ennek nyomán már ki is osztottak néhány (a magyarországi XES 3D nevű vállalat által felajánlott) 3D-s táblagépet, amelyek a tesztelésben fontosak. Ezenkívül egy amerikai cég csapata – amely főleg a rajzfilmkészítésből veszi ki a részét – tanítaná is a középiskolás diákokat – tette hozzá az ötletgazda. Jelenleg az „összeszokás” fázisában van a projekt, illetve a feladatkörök pontos kijelölésénél tartanak.
Elkészült a Likaskő angol szinkronja
„Kezd megnyílni a legendárium előtt a világ kapuja, hiszen elkészült a Likaskő című, székelyföldi legendák ihlette rajzfilm angol szinkronja. Nagyon jól sikerült a fordítás: igaz, nem minden székely szóra találtak tökéletes megfelelőt az angol kollégák, viszont így is frappáns, vicces megoldások születtek” – mesélte Fazakas Szabolcs. Megtudtuk, már az első nagy „tesztelés” is megtörtént, amikor az Udvarhelyszéken gyakorlatozó harminc amerikai régészhallgató előtt mutatták be az alkotást. Az udvarhelyi nagyközönség szeptemberben láthatja a rajzfilm lefordított változatát, majd októberben Londonban tartanak premiert az alkotók.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!