
A Nagyváradról induló kerékpárosok 389 kilométert tekernek le
Fotó: Denagy.hu/Farkas László
Tekerj otthontól hazáig! elnevezéssel indult biciklitúra négy határon túli településről. Budapestre augusztus 20-án érkeznek meg a több száz kilométert letekerő kerékpárosok.
2019. augusztus 16., 12:112019. augusztus 16., 12:11
2019. augusztus 16., 12:222019. augusztus 16., 12:22
Dunaszerdahelyről, Nagyváradról, Szabadkáról és Beregszászról indultak a napokban kerékpáros túrázók Budapest felé.
A leghosszabb, hétnapos túra a hét elején indult, a résztvevők Beregszásztól Budapestig 424 kilométert tekernek le. A legrövidebb, a dunaszerdahelyi túra mintegy 180 kilométeres. A kerékpárosok az ország bármely pontján csatlakozhatnak a túrához, akár csak egy-egy rövid szakaszra is.
Gajág Dóra, a program kommunikációs vezetője pénteken, a szabadkai túra indulásakor az MTI-nek elmondta, hogy egy baráti társaság ötlete alapján valósult meg a program;
A hagyományteremtő céllal megszervezett túra útvonalát úgy állították össze, hogy a résztvevők határon túli és anyaországi látványosságokat, szép tájakat is érinthessenek. A bringások augusztus 20-án érnek be a célba, a szurkolók és az érdeklődők a Nemzeti Múzeum kertjében találkozhatnak majd velük, ahol különböző programok és koncertek várják őket délután.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!