2010. január 08., 10:352010. január 08., 10:35
Chad Hummel, az Oscar-díjas filmrendező Los Angeles-i ügyvédje szerdán közölte: védence levélben kérte a per lefolytatását távollétében.
A 76 esztendős Oscar-díjas filmest tavaly szeptemberben tartóztatták le Zürichben nemzetközi elfogatóparancs alapján. Az Egyesült Államok kérte a kiadatását, mert Polanski három évtizeddel ezelőtt megszökött az amerikai igazságszolgáltatás elől, amely liliomtiprásért akarta felelősségre vonni.
Polanski annak idején egy 13 éves lányt kábított el és rontott meg, tettét akkor vádalku keretében el is ismerte. A rendező két hónapot töltött egy zürichi börtönben, majd december 4-én tetemes óvadék fejében házi őrizetbe kerülhetett.
Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. Ugyanakkor a nyaralás élvezetét csak fokozza a tenger.
Szeptember 26–28. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot.
Három személy került 24 órás őrizetbe a halálos áldozattal járó szombati craiovai tömegverekedés résztvevői közül. Az ügyészség az előzetes letartóztatásukat indítványozza a Dolj megyei törvényszéknek – számolt be vasárnap a Dolj megyei rendőrség.
A Iaşi megyei rendőrség állatkínzás miatt eljárást indított egy 54 éves nő ellen, aki a gyanú szerint elkapott egy galambot és megette. A nő „nem megfelelő” viselkedése miatt a Socola Intézetbe szállították kezelésre.
Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.
Egy ember meghalt, négy pedig megsérült és kórházba került egy szombaton Craiova egyik sugárútján történt konfliktus nyomán – közölte a Dolj megyei rendőrség. Sajtóértesülések szerint három embert őrizetbe vettek.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Az Európai Unió tagállamai közül 2024-ben Bulgáriában és Romániában volt a születéskor várható legalacsonyabb élettartam, 75,9, illetve 76,6 év, míg az uniós átlag 81,7 év, 0,3 évvel magasabb, mint 2023-ban – derül ki az Eurostat adataiból.
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.