
2013. február 19., 06:482013. február 19., 06:48
A túlnyomórészt lesújtó kritikák ellenére Willis visszatérése az akciófilmben 25 millió dollárt hozott az amerikai és kanadai mozik kasszájába.
A szintén a múlt héten debütált Safe Haven című film ugyancsak megosztotta a kritikusokat és a nézőket. A misztikus románc Lesse Hallström rendezésében, valamint Julianne Hough és Josh Duhamel főszereplésével sokak érdeklődését felkeltette. A múlt héten még az észak-amerikai mozis toplistát vezető Személyiségtolvaj című vígjáték Melissa McCarthyval a második helyre csúszott vissza. Az első öt legnézettebb produkció közé a hétvégén még az Escape from Planet Earth című animációs film és az Eleven testek című zombirománc jutott be.
A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.
A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.
Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.