
Több településről érkeztek falvédők és terítők a székelyudvarhelyi művelődési ház galériájába, ahol Nagyanyáink öröksége címmel nyílt kiállítás szerdán.
2015. október 30., 15:162015. október 30., 15:16
Ötvenöt gyerek vett részt a Cimbora Egyesület népművészeti gyűjtő- és alkotóversenyén, amelyre a saját, valamint nagyanyáik alkotásaival jelentkezhettek. Több mint kétszáz alkotást tekinthetnek meg november 10-éig az érdeklődők, többek között székelyszentkirályi ükmamák, oroszhegyi szépmamák és vágási dédnagymamák munkáit is.
A kezdeményezés célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a családi népművészeti tárgyak értékére. A kiállítást Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója nyitotta meg, aki az összegyűlt gyerekeknek, szülőknek és nagyszülőknek felidézte, hogy egykor a mai fiatalokhoz hasonlóan szintén kiállításra készítették a különböző falvédőket és terítőket, ilyenkor a falubeliek, a szomszédok és a rokonság voltak a kézimunkák szemlélői.
A tárlatmegnyitón mesét mondott Benedekfi Andrea, mesterségbemutatót tartott Antal Eszter, Bedő Barbara, Kovács Anita, László Noémi, László Kinga és Cristina Sîrbu, az Orbán Balázs Általános Iskola diákjai pedig énekekkel tették színesebbé az estét.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.
szóljon hozzá!