2011. január 04., 09:302011. január 04., 09:30
A megnyitóünnepségen két tűzijáték is volt: az egyik a városközpont, a másik a Tallinni-öböl fölött; utóbbi a szervezők szerint azt hivatott jelezni, hogy a kulturális év során „egy tengeri város történelmét mesélik majd el”.
A tervek szerint a Tallinn-nál sokkal jobb anyagi helyzetben lévő Turku – a tallinni évad teljes büdzséje 16 millió, a turkuié 50 millió euró – nem konkurál majd az észt várossal; ellenkezőleg, a szervezők a művészeti és nyelvi – finnugor – rokonságot szeretnék hangsúlyozni.
Maris Hellrand, a tallinni szervezőiroda munkatársa elmondta: többek között közös utazási ajánlatokkal készültek az évre. Az együttműködés a finn kollégák szerint is jól halad. „A jelentősebb projektjeink közül legalább 12 közösen fut majd Tallinn-nal” – jelezte Cay Sevón turkui főszervező. Itt az évad ünnepélyes megnyitására csak január 15-én kerül sor.
Az ország legrégibb városának számító nyugat-finnországi település nagy hangsúlyt fektet a kultúra kedvező egészségügyi és közérzeti hatásaira. Ennek jegyében többek között művészien átalakított szaunák várják majd a látogatókat, a város orvosai pedig „kultúrkúrára” fogták betegeiket: több mint 5 ezer „kultúrareceptet” írtak fel pácienseiknek, akik az orvosi ajánlással ingyen vehetnek részt az évad egyes kulturális eseményein. A település a 2011-es kulturális évre 150 projekttel és több ezer eseménnyel készül, köztük egy Cirque Dracula című varietéshow-val, valamint a vitatott finn rendező, Kristian Smeds A Karamazov család című színházi darabjával. A turkui szervezők összesen 2 millió látogatóra számítanak, körülbelül 15 százalékkal többre, mint egy átlagos évben. Tallinn ennél valamivel kevesebb, mintegy 200 ezer pluszlátogatóval számol. Az észt főváros lakossága 400 ezer, Turkué 176 ezer fő.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.