Hirdetés

Sztojka Iván szúrhatta le Marian Cozmát?

Egy védett tanú vallomása szerint a veszprémi Patrióta lokál előtti verekedésben – 2009. február 8-án hajnalban – Sztojka Iván harmadrendű vádlott vett elő kést, s noha szúrást nem látott, a következő pillanatban Marian Cozma kézilabdázó „eldőlt, mint egy zsák”.

2011. április 12., 09:092011. április 12., 09:09

Az NN23-as védett tanú vallomását – amelyet néhány hete tett zárt tárgyaláson, s azon a vádlottak sem lehettek jelen – a Cozma-ügyet tárgyaló tanácsvezető bíró ismertette a Veszprém Megyei Bíróság tegnapi tárgyalási napján. Vallomása szerint a tanú a Patrióta lokál bejáratánál állt sorban a barátnőjével, hogy fizethessenek és bejuthassanak a szórakozóhelyre, amikor egy nagyobb társaság érkezett, s az egyikük meglökte. Erre ő megjegyezte, hogy nem kellene lökdösődni. A tanú szerint a lökdösődő férfi azt válaszolta, hogy „jobb lesz, ha hazamész, mert itt úgyis vége lesz a bulinak”. Az NN23-as tanú szerint a lökdösődő férfi Sztojka Iván volt, ugyanis a bárban két nő ismerte, és megmondta neki a nevét, ő pedig később az interneten azonosította Sztojka Ivánnal az őt meglökő férfit, illetőleg a verekedéskor kést előrántó, Cozmát támadó kopasz alakot. A tanú úgy fogalmazott, hogy Sztojkának volt „a legkirívóbb hangja”, s ő nevezhető  „kezdeményezőnek” a kinti verekedésnél. 

A tanú úgy vallott, hogy a lokál előtt, az utcán Marian Cozmát hárman-négyen lökdösték, félkörben álltak vele szemben, szidalmazták, majd odaszorították a bár kijáratával szembeni falhoz. A támadók között volt Sztojka Iván is, aki – a tanú szerint – egy kést vett elő hátulról az övéből, s noha szúrást nem látott, azt észlelte, hogy Marian Cozma pillanatokon belül „eldőlt, mint egy zsák”. Sztojka Iván a bíró által felolvasott vallomásra utalva azt kérdezte, hogy „ez a tanú miért nincs feljelentve hamis vád miatt”, ugyanis „hülyeségeket beszélt”. A bíró közölte: feljelentést a vádlott és védője tehet – de nem itt, a bíróság előtt –, ha úgy látják, hogy Sztojkát hamisan vádolja bűncselekmény elkövetésével a tanú. Sztojka Iván közölte, hogy hamis vád miatt feljelentést fog tenni az NN23-as tanú ellen. Hazugságnak nevezte a tanú vallomását Raffael Sándor elsőrendű vádlott is. A tárgyalás ma  újabb tanúk meghallgatásával folytatódik. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés