2010. október 25., 10:052010. október 25., 10:05
A töredéket a múzeum 500 ezer forintért vásárolta meg tulajdonosától, akihez a szobor egyik ledöntőjétől többszörös öröklés révén jutott a darab – mondta el Gál Vilmos, a múzeum történeti tárának főmuzeológusa a „Sztálin-fül” pénteki múzeumi elhelyezésekor.
Mint mondta, a szobordarab tulajdonosa 2 millió forintért bocsátotta árverésre, jelentkező azonban nem akadt, így végül a nemzeti múzeum szerezhette azt meg. „Valószínűleg léteznek még megmaradt darabok a szoborból, ezeknek egy része azonban felismerhetetlen, mivel lángvágót is használtak a ledöntéskor.” – fejtette ki Gál Vilmos. A muzeológus felidézte azt is, hogy a kézfej Pécsi Sándor kertjéből került elő az 1980-as években, ekkor vette meg a múzeum.
A színész a töredéket a ledöntéskor szerezte be a helyszínen. A Mikus Sándor alkotta, nyolc – a talapzattal együtt tizennyolc – méter magas bronzszobrot 1951-ben emelték a felrobbantott Regnum Marianum-templom helyén. A teret a szoboravatást követően nevezték át Felvonulási térnek – idézi fel a múzeum közleménye.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.