
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi édesanyákat tömörítő Védem Egyesület különböző programokkal csatlakozik a szoptatás világhetéhez. A szoptató anyák mellett azokat is várják, akik babát terveznek, vagy máris babát várnak.
2016. augusztus 04., 09:532016. augusztus 04., 09:53
A Védemnél ezen a héten szoptatással kapcsolatos történeteket várnak anyáktól írásban, amelyek legjobbjait díjazzák is. Szerda délután minden nőt vártak – azokat is, akik már nem szoptatnak, de szívesen megosztanák tapasztalataikat másokkal – a Doti játszóházba, ahol Lorenzovici Anna háziorvos, valamint Gothárd Klára és Bota Anna édesanyák vezetésével Tények és tévhitek a szoptatásban címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést.
Csütörtökön 18 órakor a Színház térről a Doti játszóházig sétálhatnak a szoptatás népszerűsítéséért a résztvevők. A résztvevőkről közös fotót is készítenek szív alakban, ezért kérik az érdeklődőket, hogy a felnőttek fehér felsőben, a gyerekek pedig színes ruhában érkezzenek. A sétán résztvevők között értékes nyereményeket sorsolnak ki, majd 19 órától Tarczali Mónika és Szabó Noémi babahordozási tanácsadók előadást tartanak Szoptatás és babahordozás címmel.
A Védem Egyesület munkatársai úgy vélik: a rendezvényen az egész családnak részt kellene vennie, mert „a szoptatás nemcsak kétszemélyes történet\". A szoptatás világhetét 1992 óta ünneplik világszerte augusztus első hetében. A rendezvények célja, hogy valamilyen szoptatáshoz kapcsolódó kérdéskörre irányítsák a közvélemény figyelmét. Az eseménysorozat témáját évről évre a Szoptatást Támogató Szervezetek Világszövetsége határozza meg, idén A szoptatás, a fenntartható fejlődés egyik alapköve címet adták.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!