
Szombathely főtere
Fotó: Forumszombathely.hu
Szombathely Magyarország legboldogabb városa, a második helyen Nyíregyháza áll a boldogság világnapja alkalmából készített kutatás szerint – közölte a Jobb Veled a Világ Alapítvány szombaton az MTI-vel.
2021. március 20., 14:292021. március 20., 14:29
2021. március 20., 17:292021. március 20., 17:29
A közlemény szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE PPK) Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja Oláh Attila professzor irányításával, a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve 2020. április 1. és a 2021. március 15. között végzett felmérést, amely alapján összeállították a 2020-21-es Boldogságtérképet. Ennek az időszaknak egyik, az egész társadalmat érintő jellemzője a koronavírus-járvány megjelenése volt, a térkép ezért a pandémia fenyegetettségében élő Magyarország boldogságtérképe – hívták fel a figyelmet.
A Dél-Dunántúlon, az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon szignifikánsan csökkent a boldogságszint, a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon viszont nőtt. Megyék szintjén Hajdú-Bihar, Békés és Somogy megyében csökkent a boldogságszint, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Vas megyében nőtt. A megyeszékhelyek közül Szombathely lett Magyarország legboldogabb városa, a második helyre Nyíregyháza került. Debrecenben, Győrben és Tatabányán csökkent, Budapesten szignifikánsan nőtt a boldogságszint.
Ismertették: a nők jóllétszintje magasabb, életkor szerint a 36-50 éves férfiak és nők boldogságszintje emelkedett, a 65 év felettieké és a 18-25 éveseké azonban csökkent. Az egyedülállók és a kapcsolatban lévők boldogtalanabbak, a házasok boldogabbak, mint korábban. A gyermekes családokban a testi-fizikai állapot megítélése romlott, a pozitív élmények aránya viszont nőtt a három vagy több gyermeket nevelőknél.
A kutatásból kiderült az is, hogy a mostani felmérésben a jóllétszint értékek szóródása nagyobb. Ez azért lehet, mert a magyar lakosság csaknem egyharmada eredményesen küzdött meg a járványhelyzet okozta nehézségekkel. A lakosság szintén harmadánál ugyanakkor jelentős boldogságszint-csökkenésre utaló válaszokat regisztráltak – írták. A tesztet kitöltők mintegy 35 százaléka a globális boldogságszint fenntartásáról és növekedéséről számolt be. A kitöltők szintén 35 százaléka viszont a mentális állapotszintjének, az érzelmi, szociális, pszichológiai és spirituális jóllétnek a romlását jelezte – olvasható a közleményben.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!