2013. április 15., 20:142013. április 15., 20:14
Az UFF idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg a színjátszó fesztivált: ezúttal városi és vidéki diákcsoportok, osztályközösségek színjátszó csapatait várják.
A jelentkezőknek a saját településükhöz vagy a vidékhez kapcsolódó legendát, mondát kell színre vinniük. Az érdeklődők május 15-éig jelentkezhetnek a szervezőknél (az uff@uff.ro vagy info@legendarium.ro címeken, illetve a 0266-213371-es telefonszámon).
A felhívás egyébként nemcsak udvarhelyszékieknek, hanem minden székelyföldi amatőr színjátszó csoportnak, tanintézetnek szól. Jelentkező már van, hisz ez idáig három udvarhelyi és egy oroszhegyi iskola, valamint egy szentpáli csoport is jelentkezett. A színjátszófesztivált június 8-án tartják az udverhelyi Siculus Ifjúsági Házban, a versenyen kívül a szervezők meglepetésekkel is készülnek, egyebek mellett Zete kedvence fagylaltkóstolás is lesz – Zetének hívják ugyanis a Székelyföldi Legendárium animációs filmjének főhősét. A Zete kedvence elnevezésű, több ízesítésben is kapható fagylalt a küküllőkeményfalvi Aticream Rt. és a Székelyföldi Legendárium együttműködése révén jött létre: a fagylaltgyár ez évtől bővítette kínálatát, az új termék „arcául” pedig a rajzfilmben is szereplő, mosolygós figurát választották. A kezdeményezés érdekessége, hogy Zete alakja valóságos székely legénykétől kapta vonásait: a legendárium csapata Szűcs-Olcsváry Zete mosolyát varázsolta a figurára, tudtuk meg Fazakas Szabolcstól, a Székelyföldi Legendárium ötletgazdájától. A Zete kedvence fagylalt nyáron már országszerte kapható lesz, nemcsak Székelyföldön, hanem a Kárpátokon túl is.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.