
2009. április 08., 10:552009. április 08., 10:55
A Himalája Cso Oju hegycsúcsának megmászására készül Ruszuly Éva és Tulit Zsombor, akik április 20-án indulnak a Himalájára. Tulit Zsombor tapasztalt hegymászó, kezdeményezője a Székelyek a magasban expedíciósorozatnak, öt kontinens legmagasabb pontján járt már, európai, afrikai, észak-amerikai és dél-amerikai csúcstámadások után nemrég tért vissza az Antarktiszról – feljutott a déli kontinens legmagasabb pontjára is.
Tulit Zsombor expedícióinak célja a hegymászók által „big-seven”-nek nevezett, a világ hét legmagasabb csúcsának meghódítása. Azt próbálják bizonyítani, hogy egészséges hétköznapi ember is képes magashegyi mászásra, nem csak neves sportolók. Ruszuly Évát, a törékeny alkatú színésznőt is hatalmába kerítette a hegymászás varázsa, és most együtt készülnek Tulittal a Himalájába. A fiatalok tavaly szeptember-októberre tervezték, hogy meghódítják a Himalája 8201 méter magas Cso Oju hegycsúcsát.
Az expedíciót azonban kénytelenek voltak elhalasztani, mert a kínai hatóságok kétszer is elutasították a hegymászási engedély kibocsátását. Most már megvan a tibeti beutazási és a hegymászási engedélyük is, így nincs semmi akadálya annak, hogy három hét múlva a tervek szerint elinduljanak.
Ruszuly Éva halk szavú, elegáns, törékeny alkatú lány, nem a megszokott hegymászó típus, és mint mondja, véletlen szerencse folytán került bele a Himalája-projektbe. Tulit Zsombor korábbi kötéltársa ugyanis lemondott a részvételről. Ruszuly Éva sokáig töprengett, és végül döntött: miért ne próbálhatná ki a fizikai és lelki teherbírása határait. Mindig nagyon vágyott arra, hogy bejárja a világot, így az álma teljesülhet.
Huncut mosollyal mondja, vigyázzon ám az ember, hogy miről ábrándozik, mert az vészesen bekövetkezhet, és éppen úgy, ahogyan azt elképzelte. Ruszuly Éva sportkedvelő gyerek volt, kézilabdázott, atletizált, gyephokizott. Az egyetemi évek alatt pedig balettezett, táncolt és akrobatikaórákra járt. Alig egy éve ismerte meg Tulit Zsombort, ismeretségük is sportoláshoz kötődik, hiszen együtt kerékpároztak, szaladtak, járták a hegyeket. Bár színházi teendői is lefoglalták, hónapok óta tudatosan készült a nagy feladatra: a fizikai edzés mellett sokat olvasott Keletről, a lelkéhez közel álló tibeti kultúráról.
Most, hogy már csak hetek választják el őket az indulástól, nagyon intenzíven készülnek: reggel úsznak, délután szaladnak, bicikliznek, hétvégeken a hegyekben sítúráznak. Elismeri, hogy ami Zsombornak bemelegítés, az neki fárasztó, megerőltető edzés. Tudja, hogy nem lesz könnyű majd a magas hegyen sem, de nem fél a rá váró megpróbáltatásoktól. Ruszuly Éva arról is beszélt, hogy amióta színész lett, másként látja a világot, az embereket és saját magát is – „finomult a lényeglátása”. „Minden új élmény építi az embert, és gazdagítja a színészt. Az expedícióban is segíteni fog a foglalkozásomban gyakorolt magatartásforma. Egy színművésznek a színpadon is roppant fegyelmezettnek kell lennie, hiszen állandóan kordában kell tartania a testét és a szellemét” – mondja.
„A jelmondatom az, hogy úgy érzel, ahogy gondolkozol. Ha elkeseredem, fejben hozom meg a megfelelő döntést, és ez már át szokott segíteni a nehéz helyzeteken” – mondja Ruszuly Éva, aki arra a lehetőségre is felkészült, hogy a maga vagy mindkettőjük biztonsága érdekében esetleg vissza kell majd fordulnia félútról, és nem jut fel a csúcsra. „A legfontosabb szempont, hogy Zsombort segítsem, ugyanis neki nagyobb esélyei vannak, hogy feljusson a Cso Ojura. Ha pedig én is feljutok, azt már ajándékként élem meg” – mondja.
Az expedícióban sok az előre nem látható akadály, ami csak a helyszínen derül ki, és amelyet itthon, a felkészülés során nem lehet modellezni. Ruszuly Éva eddig az élet semmilyen területén nem élte meg hátrányként azt, hogy nő, most is csak egy aggálya van: a magas hegyen nőként miként oldhatja meg a higiéniai szükségleteit. „Nem is akarok fizikai erő szempontjából a férfiakhoz hasonlítani, úgy gondolom, egy nő is képes helyt állni szélsőségesen nehéz helyzetekben.
A felszereléseim között van néhány személyre szabott női darab, különben nem sokban különbözik a kettőnk csomagja” – meséli Éva, aki azt is elmondta, hogy semmit nem csomagol be pluszban, részben a súlyfölösleg miatt, másrészt meg másfél hónapon át sok mindent lehet nélkülözni. Már kipróbálta az expedíció idején fogyasztandó dehidratált ételeket – ezeket nagyon kedveli, kedvenc csemegéje a mogyoróízű energiarúd.
„Kipróbálom majd a jellegzetes tibeti ételeket is, bár Kőrösi Csoma Sándor tibeti étrendje nem tűnik valami biztatónak, a jakvajas teával… A tibeti ételeket akkor kóstolom meg, ha már visszatértünk a hegyről, előtte nem kockáztathatom, hogy rosszul legyek” – mondja nevetve. Ruszuly Éváék április 20-án reggel ülnek repülőre, több átszállás után landolnak Nepálban, Katmanduban, majd 23-án indulnak az alaptábor felé. Várhatóan június 2-án érkeznek haza. Éva, mint mondja, már előre örül a keleti élményeknek, amelyek a végtelenség szabadságának érzését is jelentik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.