
Interaktív programokkal varázsolják színessé a gyereknapot több erdélyi és partiumi városban
Fotó: Beliczay László
Gazdag programkínálattal várják a legkisebbeket június 1-jén, gyereknapon Erdély-szerte. Az önkormányzatok és civil szervezetek a korábbi évekhez hasonlóan bábszínházi előadásokkal, gyerekkoncertekkel és számos szabadtéri programmal varázsolják színessé a gyerekek ünnepét, amely hivatalos munkaszüneti nap Romániában.
2022. május 31., 19:472022. május 31., 19:47
Zenés-táncos eseményekkel, bábelőadásokkal, közösségi szabadidős programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják a legkisebbeket és szüleiket június 1-jén több erdélyi városban. Gyermeknapon – amely hivatalos munkaszüneti nap Romániában – az erdélyi és partiumi önkormányzatok, civil szervezetek gazdag programokkal ünnepelik idén is az ifjú nemzedéket.
A Barangolás meseországban című program keretében bábelőadásokra, gyerekkoncertekre, a legkisebbek számára szervezett sportvetélkedőkre várják a gyerekeket. A Puck Bábszínház repertoárjából 10 órától a Plüm-Plüm kalandjai című előadást lehet megtekinteni. A produkció José Géal két rendkívüli történetét mutatja be, amelyeket a főhős, Plüm-Plüm köt össze.
Az első mese klasszikusnak mondható, hiszen van benne király, királykisasszony és sárkány, de az abszurd humornak köszönhetően egyáltalán nem szokványos történet az, amit megmutat. A második mesében megismerkedhetünk a csend szigorú őrével, Bajusz rendőrrel, akit a mániákus szabályszegő Pluf kandúr hoz ki a sodrából. Ezenkívül a Sétatéren műhelyfoglalkozásokat szerveznek, amely keretében bábokat készíthetnek, társasjátékozhatnak a legkisebbek, lesz interaktív zeneoktatás, de akár a szobrászat vagy a ruhatervezés világába is belekóstolhatnak az érdeklődők.
Nagyváradon idén újra együtt szervezi és ünnepli a gyereknapot az Ovisuli Egyesület, a Szigligeti Színház Lilliput Társulata és a Fan Ice cukrászda. Június 1-jén 10 és 20 óra között minden gyermek, aki a Fan Ice cukrászdába látogat, ajándékba kaphat egy fagyigombócot, és megnézheti Tibi bohóc mutatványait – hívták fel a figyelmet a szervezők.
Az író-olvasó találkozón az Az öreg tölgy meséivel ismerkedhetnek meg a gyerekek, tudomást szerezhetnek a tölgyesben élő furcsa nevű rovarokról és különféle erdei állatok kevésbé ismert szokásairól, továbbá választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogyan születik egy mesekönyv. 18 órától a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának a zenekara, a MeseBand látogat el a cukrászdába.
A gyereknapi koncerten lesz sok móka, kacagás, együtt éneklés, táncolás, jókedv, felhőtlen szórakozás – ígérik a szervezők.
Fekete István örök érvényű regényének adaptációját, amelyben a természet és az emberségesség törvényei irányítják a főszereplőket, Györfi Csaba rendező-koreográfus állította színpadra.
A nézők figyelemmel kísérhetik Vuk felnőtté válásának rögös útját: kezdve a szülők elvesztésétől, a kamaszkor nehézségein keresztül, egészen az első szerelem megtapasztalásáig.
amelyet június 1-jén 9.30-től láthat a gyerekközönség az Iparosotthonban, továbbá délután 16.30-tól a nagykárolyi Kastélykertben is bemutatják a produkciót.
A gyerekek megismerkedhetnek Sompolygó, a kedves rókalány történetével. Megtudhatják, hogyan jutott el a Kerek erdőből az Óperenciás-tengeren át a mesék országútján az Aranyvárosba, s hogyan lett tündérkirálynő. Utazása során számtalan kalandot él át, találkozik a Járkáló Kastéllyal, a feledékeny Vicsor bábival s elvarázsolt manókkal, vigyázott Csupacselre, a háromfejű sárkánybébire, és versenyre kelt Tóbiással, az óriással – olvasható az előadás leírásában.
A szatmárnémeti Mosó Masa mosodája című előadásra korlátozott számban lehet jegyeket váltani a színház jegyirodájában vagy a helyszínen az előadást megelőzően.
Marosvásárhelyen játszótéravatással ünneplik június 1-jét a Ligetben. Légvárban ugrálhatnak, improvizációs és grafikus műhelyfoglalkozáson is részt vehetnek a legkisebbek, továbbá bemutatkoznak a farkaslovagok is. A Maros-parti városban graffitis műhelymunkát is tartanak, ahol filccel, festéksprayjel varázsolják színessé a gyermeknapot. Zenés-táncos produkciókkal is várják az érdeklődőket, Hegyen-völgyön muzsika címmel tartja a magyar nyelvterület különböző tájaira kalauzoló zenés gyermeknapi előadását a Maros Művészegyüttes holnap délután 5 órától a marosvásárhelyi vár nagyszínpadán.
Ugyanitt 19 órától ismét a Maros Művészegyüttes műsora következik, ezúttal a Szép Palkó mesés-táncos előadásukat mutatják be.
Mivel 2022 a zene éve Székelyudvarhelyen, a szervezők ennek megfelelően hangolták az idei gyermeknapot is, belépéskor minden résztvevő programfüzetet és térképet kap, ez utóbbi egyben pontgyűjtő füzet is.
A különféle programokon való részvétellel a gyerekeknek lehetőségük lesz kigyűjteni a nyolc hangjegyes skálát, így különféle ajándékokat, belépőket nyerhetnek – tájékoztatnak a szervezők. Ezenkívül lesznek bábelőadások, zsonglőrködés, családi szabadtéri kalandjáték, piknik, hangszersimogató, és még sok más izgalmas rendezvény.
Ezenkívül a Szabadság téren egész nap készenléti autó- és építettversenyautó-kiállítást láthatnak az érdeklődők, és rajzfilmvetítésekre is sor kerül.
A gyermeknapi rendezvények további helyszíne a Majláth Gusztáv Károly tér, ahol 10–19 óra között interaktív játékokkal, arcfestéssel, lufihajtogatással, ajándék fagylalttal és sok-sok meglepetéssel várják a gyerekeket és szülőket.
A nemzetközi gyereknapot az 1950-es évektől tartják a világ számos országában. A jeles nap célja, hogy az önfeledt ünneplés és a szórakoztatás mellett felhívja a figyelmet a nehéz sorban élő gyermekek körülményeire, az iskoláztatás hiányára.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
szóljon hozzá!