Hirdetés

Sziget-hűség: átvették az ingyenes hetijegyet az 1993 óta fesztiválozók

Az idei Sziget Fesztiválra szóló ingyenes hetijegyet vehettek át kedden azok, akik az elmúlt hónapokban hitelt érdemlően bizonyítani tudták, hogy az 1993-as indulástól kezdve valamennyi eddigi Szigeten ott voltak. A belépőket Gerendai Károly, a rendezvény főszervezője az épülő nagyszínpadon adta át.

2012. augusztus 02., 09:072012. augusztus 02., 09:07

 „Köszönjük a bizalmatokat az elmúlt 19 Szigeten, megérdemlitek, hogy a jubileumi rendezvényen ingyen szórakozhassatok” – fogalmazott Gerendai Károly. A fesztivál szervezőinek a 20. rendezvény apropóján tett tavaszi felhívására a megadott határidőig, július 15-éig összesen húszan tudták igazolni, hogy valamennyi Szigeten ott voltak. Azok kaphattak ingyenes hetijegyet, akik a www.mienkasziget.hu blogoldalra feltöltötték korábbi karszalagjaik fotóit, vagy más módon, például videókkal, sztorikkal bizonyították Sziget-hűségüket. Azoknak, akik igazolni tudták, hogy legalább három Szigeten részt vettek, 50 százalékos kedvezmény járt a hetijegyre.

A húsz kitartó szigetelő közül tizenketten személyesen jöttek el a keddi ceremóniára, jutalmuk a belépő mellett egy-egy Sziget-könyv, egy CD, egy idei programfüzet és egy VIP-badge volt. Közöttük volt Tiszauer Norbert, aki az MTI-nek elmondta: gyűjtőszenvedélyének köszönhetően rakta el régi karszalagjait, belépőit. Mint hozzátette, az első két Szigetre még Székesfehérvárról jött fel a barátaival, és a két évtized alatt a legtöbbször kint sátoroztak a fesztiválon. Felidézte, hogy az első Szigeten, 1993-ban összesen két színpad volt, jó messze egymástól, ezért óriási távolságokat kellett megtenniük közöttük.

Az 1993 augusztusában rendezett első Sziget Fesztiválon fellépett például a Lord, az Andersen, a Deák Bill Blues Band, Bródy János, a Ladánybene 27, a Tankcsapda, a Trottel, a Kampec Dolores, Vukán György, az Ági és a Fiúk, a Takács Tamás Dirty Blues Band, Török Ádám és a RABB, az After Crying, Hobo, a Quimby, a Kispál és a Borz, valamint az ef Zámbó Happy Dead Band. A „mínusz kettedik” nappal, vasárnap kezdődő idei fesztivál helyszínén, az óbudai Hajógyári-szigeten már javában zajlik a színpadok, a különböző programhelyszínek építése, a nagyszínpad szerkezetkészen áll, a járólapokat hamarosan elkezdik lerakni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés